Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Ebola: állam- és kormányfői videokonferenciát kezdeményezett Obama

A konferencián az amerikai elnök mellett a német kancellár, a francia államfő, továbbá a brit, valamint az olasz miniszterelnök vesz részt

A legégetőbb nemzetközi kérdésekről, mindenekelőtt az ebolajárvány, valamint a radikális szunnita terrorszervezet, az Iszlám Állam elleni harcról kezdeményezett állam-, illetve kormányfői videokonferenciát Barack Obama amerikai elnök.

A Fehér Ház bejelentése szerint a konferenciára szerdán kerül sor, és azon az amerikai elnök mellett a német kancellár, a francia államfő, továbbá a brit, valamint az olasz miniszterelnök vesz részt. Obama, Angela Merkel, Francois Hollande, David Cameron és Matteo Renzi elsősorban az ebolajárvány elleni harcról, az Iszlám Állam elleni küzdelemről, valamint az ukrán válságról, illetve ez utóbbival összefüggésben az Oroszországgal kapcsolatos politikáról egyeztet - tűnt ki a fehér házi közleményből.

A tervezett konferencia előestéjén Obama - aki az Iszlám Állam terrorszervezet elleni koalíció 22 hadseregének vezérkari főnökével találkozott a Washington melletti Andrews légi bázison - úgy értékelte, hogy a világ összességében nem tesz eleget az ebola jelentette veszély feltartóztatásáért.

Ugyanezen a találkozón az elnök úgy vélte, hogy hosszú lesz a hadjárat az Irak és Szíria jelentős részét megszállva tartó Iszlám Állam ellen.

Tokióban szerda reggel bejelentették, hogy Obama Abe Sindzó japán kormányfővel aznap már egyeztetett is az ebola és a nemzetközi szabadkereskedelmi tárgyalások témájában. Jóllehet Japánban egyelőre nem tudnak ebolás megbetegedésről, Tokióra is érvényes az amerikai elnök azon álláspontja, hogy fokozni kell a nemzetközi erőfeszítéseket a járvány megállítása érdekében. A szabadkereskedelmi egyeztetéseket illetően Obama korábban úgy nyilatkozott, hogy év végére megszülethet a megállapodás, szakértők szerint viszont kétséges, hogy a két fél a közeljövőben ehhez megfelelő kompromisszumot tud kötni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folytatódnak az összetűzések a hongkongi tüntetéseken

A rendőrség paprikasprayt is bevetett az egyik korábban elzárt alagút barikádjainak felszámolása… Tovább olvasom