Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Egy halottja van a szlovák fesztiválon történt sátoromlásnak

Szlovákia - Legalább egy fiatal meghalt szombaton a szlovákiai Trencsén közelében tartott Pohoda fesztiválon, miután az erős szelekkel érkezett esőzések miatt összeomlott a rendezvény legnagyobb színpadsátra. Az eset miatt a legnagyobb szlovák zenei fesztivált a szervezők felfüggesztették, az ott lévő 33 ezer vendéget evakuálták.
Az összeomlott "O2" nevű koncertsátor alatt több százan voltak, amikor egy erősebb széllökés felemelte a sátrat, amelynek szerkezete nem bírta a terhelést és összeomlott. Robert Kalinak szlovák belügyminiszter elmondása szerint "egy fiatal fiú" halt meg a tragédiában. A TA3 nevű szlovák televízió viszont arról számolt be, hogy hárman haltak meg.

A SITA szlovák hírügynökség információi szerint 38 embert kellett kórházba szállítani, akik közül 15-en súlyos sérüléseket szenvedtek. Három sérültet műteni kellett - mondta el egy orvos a hírügynökségnek.

Az eredetileg holnap végződő fesztivált az eset után már most bezárták, és evakuálták az ott lévő 33 ezer vendéget.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fél évig élt a kijevi repülőtéren egy palesztin férfi

Ukrajna - Január óta lakott az ukrán főváros boriszpoli repülőterének tranzitvárójában egy palesztin… Tovább olvasom