Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Egy washingtoni illetékes szerint a Horaszan egyértelmű veszélyt jelent a repülőgépekre

Az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (TSA) vezetője szerint "egyértelmű és létező veszélyt" jelent az amerikai és európai személy- és teherszállító repülőgépekre a Horaszan néven a minap ismertté vált szíriai terrorszervezet.
John Pistole megerősítette a korábban lábra kapott híreket, amelyek szerint a hét elején Szíriában végrehajtott légicsapások a Horaszan ellen irányultak, és az volt a céljuk, hogy meghiúsítsanak "egy küszöbönálló vagy a végrehajtási szakaszba lépett támadást".

Pistole szerint a Horaszan csoport olyan robbanószerkezeteket fejlesztett és tesztelt, amelyekkel ki tudná játszani a repülőtéri biztonsági ellenőrzést. A csoport nyugati zsoldosokat verbuvál, hogy ők helyezzék el a pokolgépeket személy- és teherszállító repülőgépek fedélzetén. Nem kizárt, hogy ezeknek az embereknek a neve nincs rajta a terroristákat felsoroló amerikai listán - mondta Pistole.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium kedden, Brüsszel pedig két napra rá figyelmeztetést adott ki a Horaszan jelentette veszély miatt. Hírszerzési információk szerint az iszlamista csoport már "végrehajtási fázisban" van az amerikai és európai célpontok elleni terrortámadások tervének kidolgozásával.

A Horaszan az afganisztáni és pakisztáni fegyveres konfliktusokban megedződött iszlamistákból alakult, és az iszlám kalifátus megteremtéséért Irakban és Szíriában harcoló Iszlám Állam szervezettel szemben egyetlen célja az amerikai és európai célpontok elleni merényletek végrehajtása. A szélsőségesek a szíriai zűrzavart kihasználva, ott szervezik külföldi támadásaikat és állítják össze pokolgépeiket.

Egy amerikai illetékes korábban azt mondta, hogy részben a szervezet küszöbön álló terrortámadása miatt kezdődtek meg kedd hajnalban az Egyesült Államok vezette katonai koalíció légi támadásai Szíriában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késsel fejezte le kolleganőjét, mert kirúgták a munkahelyéről

Miután megtudta, hogy szélnek eresztik munkahelyéről, a harmincéves Alton Nolen kést ragadott, és… Tovább olvasom