Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Egyelőre nem kap hitelt az IMF-től Ukrajna, hiába egyeztek meg

Az IMF úgy véli, romlanak az ukrán gazdaság kilátásai, miután Kijev blokád alá helyezte az Oroszországgal szomszédos keleti területeket.
Bizonytalanná vált, hogy mikor folytatja a hitelfolyósítást Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalap (IMF), miután elmérgesedett a helyzet Kijev és az ország keleti felében a függetlenségüket önhatalmúlag kikiáltó Donyecki és Luhanszki Népköztársaság között.

Március elején jelentették be, hogy Ukrajna és az IMF aláírta azt a dokumentumot, ami megnyitja az utat a hitelfolyósítás folytatása előtt, és még március végén a valutaalap átutalja az újabb hitelrészletet.

Akkori tervek szerint az IMF igazgatótanácsa március 20-án tárgyalt volna a hitelrészlet megadásáról, de a témával végül nem foglalkozott. Ennek oka, hogy a G20-ak március 18-án Németországban befejeződött pénzügyminiszteri és jegybankelnöki tanácskozásán napirendre került a hitelrészlet folyósításának a kérdése annak fényében, hogy valószínűleg romlanak az ukrán gazdaság kilátásai, miután Kijev blokád alá helyezte az Oroszországgal szomszédos keleti területeket.

Az IMF a belpolitikai fejlemények ismeretében most új gazdasági előrejelzés összeállítását várja az ukrán pénzügyminisztériumtól és a jegybanktól.

Egyes elemzők szerint jelentősen változtatni kell az idei makrogazdasági adatokon. A GDP-növekedést 2,4 százalékról 1,5 százalékra kell korrigálni, a GDP-arányos államháztartási hiánnyal kapcsolatos előrejelzést pedig 3 százalékról 4,5 százalékra módosítani. Egyes szakértők szerint a fogyasztó árak emelkedésére kell felkészülni, a hrivnya pedig kettős nyomás alá került, mert az ország egyik legfontosabb exportcikke, az acél és acéltermékek iránt megcsappant a kereslet, miközben jelentősen növelni kell szénexportot.

Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök épp kedden beszélt arról egy ukrán televíziós csatornán, hogy az Egyesült Államokból, Ausztráliából, vagy Dél-Afrikától vásárolnának szenet, mivel az ország hőerőműveiben használt antracit szenet kitermelő bányák többsége az oroszbarát szeparatisták által irányított területen van.

Ukrajna fő hitelezője a Nemzetközi Valutalap (IMF), amely 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Kijevnek négy évre.

Ukrajna utoljára tavaly szeptemberben kapott hitelrészletet az IMF-től, az összeg akkor 1 milliárd dollár volt.

Ukrajna máshonnan is kap támogatást, például az elmúlt két évben az Egyesült Államok 2 milliárd dollár értékben nyújtott pénzügyi garanciát az országnak.

Az ukrán jegybank azzal számol, hogy Ukrajna idén az IMF-től és az Európai Uniótól összesen 6 milliárd dollárnyi támogatást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Martin McGuinness volt észak-írországi miniszterelnök-helyettes

Elhunyt Martin McGuinness volt észak-írországi miniszterelnök-helyettes
McGuinness 2007-től néhány héttel ezelőtti lemondásáig töltötte be az észak-írországi kormányzati… Tovább olvasom