Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Egyelőre nincs megoldás Cipruson, a bankok zárva tartanak

Nikosz Anasztasziadisz államfő csütörtök reggelre egyeztetésre hívta a parlamenti pártok vezetőit.

Az euróövezeti mentőcsomag keddi elutasítása után ciprusi kormánytagok szerdán még csak próbálkoztak új tervekkel előállni, hogy elkerüljék a bankrendszer és a gazdaság összeomlását. A jegybank mindeközben bejelentette, hogy még legalább keddig zárva tartanak a bankok.

A ciprusi törvényhozás kedd este utasította el az euróövezeti pénzügyminiszterek által szombat hajnalban elfogadott tervet, amelynek keretében Ciprus 10 milliárd eurónyi hitelt kapott volna, ha az ország e mellé 5,8 milliárd eurónyi saját forrást von be, elsősorban a bankbetétek egyszeri megadóztatásával.

A pénzügyminiszter Moszkvában, több más kormánytag pedig Nicosiában igyekezett támogatókat találni a hiányzó pénz előteremtéséhez.

Mihalisz Szarrisz kedd este utazott Moszkvába, hogy tárgyaljon az orosz kormányzattal esetleges további pénzügyi támogatásról. Oroszország 2011-ben már 2,5 milliárd eurónyi hitelt folyósított a szigetországnak.

Annak ellenére, hogy a pénzügyminiszter reggel még optimistán nyilatkozott a "konstruktív, őszinte párbeszédről", délutánra már egyértelművé vált, hogy egyelőre nincs semmilyen egyezség. A ciprusi pénzügyminiszter előbb orosz kollégájával, Anton Sziluanovval, majd Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettessel tárgyalt.

Londoni elemzők szerint az orosz kormány a pénzügyi támogatásért cserébe a Ciprus alatt felfedezett földgázkészletek kitermelési jogait kérheti. Timothy Ash, a Standard Bank elemzője szerint néhány milliárd dollárnyi ciprusi bankbetét esetleges elvesztése is csak "aprópénz" lenne a Kreml környezetében működő orosz állami bankoknak, a "nagy játszma" a ciprusi tengeri talapzat földgázkészleteinek ellenőrzése és az, hogy milyen áron szerezhetők meg a kitermelési koncessziók.

A nap folyamán kiszivárgó lehetséges intézkedések között volt, hogy egy orosz bank felvásárolja a két legnagyobb ciprusi bank összevonásával, majd a rossz portfolióelemek kizárásával létrehozandó új bankot. Ezeket a híreket azonban mind orosz, mind ciprusi részről cáfolták.

A ciprusi pénzügyminiszter mindazonáltal jelezte, hogy addig marad Oroszországban, amíg nem ér el eredményt a tárgyalásokon.

A nicosiai kormány - hírügynökségi források szerint - a nyugdíjpénztári vagyon államkötvénnyé alakításával is igyekezett volna teljesíteni az 5,8 milliárd eurós önrészt. Uniós források azonban jelezték, hogy ez elfogadhatatlan, mivel éppen az önrész lényegét nem érnék el, azaz azt, hogy ne nőjön még magasabb szintre a ciprusi államadósság.

Az uniós tisztségviselők azonban szerdán is jelezték, hogy nyitottak az eredeti megállapodás célkitűzéseinek megfelelő ciprusi javaslatok megvitatására.

Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője szerdán a testület rendszeres napi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: immár a ciprusi hatóságokon múlik, hogy elő tudnak-e állni olyan javaslattal, amely megfelel a korábbi mentőcsomagban előírt, az adósság fenntarthatóságára vonatkozó feltételnek és egyéb, ennek megfelelő pénzügyi paramétereknek.

Hozzátette, hogy a bizottság már a szombat hajnalban megtartott szavazás előtt világossá tette, hogy más forgatókönyv is elfogadható számára, amely lehetőleg a 100 ezer euró alatti betétek adómentességét tartalmazza. A ciprusi hatóságok azonban nem fogadtak el egy ilyen forgatókönyvet - tette hozzá.

Olli Rehn gazdasági és pénzügyekért felelős európai biztos egyébként éppen a ciprusi helyzetre való tekintettel nem utazik el a csütörtök-pénteki orosz-EU csúcstalálkozóra.

Szerdán Angela Merkel német kancellár is nyugtatólag szólalt fel, és jelezte, hogy az euróövezeti tagállamok közös kötelessége megoldani a Cipruson kialakult bankválságot. Hozzátette: sajnálja, de természetesen tiszteletben tartja a ciprusi parlament előző napi döntését a válságkezelési terv elutasításáról. Ő is megjegyezte ugyanakkor, hogy az euróövezeti tagállamok világosan jelezték, hogy a 100 ezer euró alatti összegű betétek tulajdonosait meg kell kímélni a válságkezelés költségeitől, az ennél nagyobb összegű betétek tulajdonosainak viszont részt kell venniük a válság terheinek viselésében.

Francois Hollande francia államfő a ciprusi elnökkel, Nikosz Anasztasziadisszal folytatott telefonbeszélgetésen "egy tartós megoldás fontosságáért és Ciprus megfelelő hozzájárulásáért szállt síkra". Az Elysée-palota közleménye szerint a két államfő osztotta azt a meggyőződést, hogy gyors megegyezést kell találni a helyzet rendezése érdekében.

Az Európai Központi Bank (EKB) kedd esti nyugtató szavai után szerdán már kissé fenyegetően szólalt meg a ciprusi helyzettel kapcsolatosan, hiszen egyik vezető tisztségviselője jelezte, hogy az EKB csak fizetőképes bankokat tud likviditással támogatni, ezért a ciprusi kormánynak minél előbb biztosítania kell a pénzintézetek feltőkésítését.

Jörg Asmussen, az EKB igazgatótanácsának tagja a Die Zeit német hetilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: "nem fenyegetőztünk (a likviditás leállításával), mindössze rámutattunk arra a tényre, hogy csak fizetőképes bankoknak tudunk sürgősséggel likviditást adni, és a ciprusi bankok fizetőképességét nem látjuk biztosítottnak, csak akkor, ha hamar döntés születik egy olyan támogatási programról, ami lehetővé teszi a pénzügyi szektor gyors feltőkésítését".

A ciprusi jegybank a kialakult bizonytalanságra való tekintettel még legalább jövő keddig meghosszabbította a bankbetétek zárolását. Így kérdés, hogy a lakosság miként juthat pénzhez, hiszen sok helyen már kifogytak a készpénzből a bankautomatákból, ráadásul a rossz likviditási helyzet miatt sok boltban bár bankkártyával és csekkel sem lehet fizetni.

Nikosz Anasztasziadisz köztársasági elnök csütörtök reggelre egyeztetésre hívta a parlamenti pártok vezetőit.

Az Európai Bizottság várja a ciprusi hatóságok új javaslatát

Immár a ciprusi hatóságokon múlik, hogy elő tudnak-e állni olyan javaslattal, amely megfelel a korábbi mentőcsomagban előírt, az adósság fenntarthatóságára vonatkozó feltételnek és egyéb, ennek megfelelő pénzügyi paramétereknek - mondta Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője szerdán.

A ciprusi törvényhozás kedd este utasította el az euróövezeti pénzügyminiszterek által szombat hajnalban elfogadott tervet, amelynek keretében Ciprus 10 milliárd eurónyi hitelt kapott volna, ha az ország e mellé 5,8 milliárd eurónyi saját forrást von be, elsősorban a bankbetétek egyszeri megadóztatásával.

Olivier Bailly elmondta: jóllehet a pénzügyminiszterek által egyhangúlag elfogadott intézkedéscsomag nem felelt meg teljes mértékben az Európai Bizottság által javasoltaknak, ennek ellenére úgy érezték, hogy támogatniuk kell azt, hiszen minden más vizsgált forgatókönyv kockázatosabb volt, és kevésbé támogatta volna a ciprusi gazdaságot.

A szóvivő egyben - a bizottság közleményét ismertetve - jelezte, hogy a szervezet már a szombat hajnalban megtartott szavazás előtt világossá tette, hogy más forgatókönyv is elfogadható számára, amely lehetőleg a 100 ezer euró alatti betétek adómentességét tartalmazza. A ciprusi hatóságok azonban nem fogadtak el egy ilyen forgatókönyvet - tette hozzá.

A közlemény szerint a bizottság eddig mindent megtett, hogy segítse Ciprust egy konstruktív, rendezett megoldás kidolgozásában. A döntéseket azonban a tagállamok hozzák meg - jelezte a szóvivő, hozzátéve, hogy a bizottság továbbra is készen áll segítséget nyújtani.
Olivier Bailly a sajtótájékoztatón arról tájékoztatott, hogy Olli Rehn pénzügyi és gazdasági biztos nem vesz részt a csütörtökön kezdődő orosz-EU csúcstalálkozón, inkább Brüsszelben marad, hogy tovább dolgozhassanak a ciprusi mentőcsomag körüli kialakult helyzet megoldásán.

A szóvivő hozzátette, hogy a moszkvai találkozón - bár a téma nem szerepel a hivatalos napirenden - szükség esetén José Manuel Barroso bizottság elnök egyeztet majd a ciprusi mentőcsomagról.

Eddig nem votl eredményes a ciprusi pénzügyminiszter orosz tárgyalása

Eddig nem hoztak konkrét eredményeket a ciprusi pénzügyminiszter moszkvai tárgyalásai - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség szerdán.

Mihalisz Szarrisz ciprusi pénzügyminiszter előbb orosz kollégájával, Anton Sziluanovval, majd Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettessel tárgyalt az orosz fővárosban.

A megbeszélések ugyanakkor folytatódnak - tudta meg a Ria Novosztyi hírügynökséghez tartozó Prime gazdasági oldal munkatársa kormányzati forrásból.

Live Info videó

A név nélkül nyilatkozó illetékes azt is közölte, hogy az orosz kormány szerint a ciprusi pénzügyi problémákat minden érdekelt fél bevonásával kell megoldani, a bankbetétekre esetleg kivetendő adó hatásának pedig nem szabad más országokra is rávetülnie.

A Rosszija 24 orosz hírtelevízió tudósítója azt jelentette, hogy a ciprusi pénzügyminiszter Suvalov első miniszterelnök-helyettessel véget ért tárgyalásait követően nem az államfőhöz indult megbeszélésekre.

Mihalisz Szarrisz Anton Sziluanovval folytatott tárgyalása után bizakodó nyilatkozatott tett, mondván, hogy már az is pozitívumnak számít, hogy konstruktív légkörben folyt a megbeszélés. Azt is közölte, hogy addig marad az orosz fővárosban, amíg nem ér el eredményt.

Mindeközben az orosz pénzpiaci hatóság elnöke szerint a ciprusi válság a globális pénzpiaci stabilitást ássa alá. Úgy fogalmazott: "nem számítottunk az Európai Unió butaságára. Azt gondolom, az ötlet az volt, hogy felszámolják (az adóparadicsomot), hogy eltüntessék az illegális pénzeket, de az eredmény inkább a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom aláásása volt". Az orosz döntéshozó hozzátette, hogy a ciprusi fertőzés hamarosan Olaszországra és Spanyolországra is átterjedhet, ha nem oldják meg hamar a gondokat.

Az eurózóna pénzügyminiszterei továbbra is készek támogatni Ciprust

Az eurózóna pénzügyminiszterei sajnálattal, de "tudomásul vették" kedd este, hogy a ciprusi parlament elutasította aznap a bankbetétek megadóztatását, közölték, hogy továbbra is készek támogatni a szigetországot, és megismételték hétfői ajánlatukat, amely mentesítené az adó megfizetése alól a szerényebb összegű bankbetéttel rendelkezőket.

Az erről szóló rövid közleményt a miniszteri munkacsoport soros vezetője, a holland Jeroen Dijsselbloem adta ki. A holland miniszter azonban nem szólt arról, hogy a 17 tagországból álló eurózóna milyen további lépésekre hajlandó Ciprusért. "A labda Ciprus térfelén van" - mondta.

A pénzügyminiszterek nem sokkal korábban azt közölték, hogy Ciprus ellenjavaslatára várnak a segélycsomag ügyében.

Miközben a nicosiai parlament még ülésezett, az épület előtt dühödt tüntetők követelték, hogy a törvényhozás szavazzon nemmel a bankbetétek megadóztatására. A szavazás eredményéről értesülve örömujjongásban és tapsviharban tört ki a tömeg. "Ciprus a népéé!" - kiáltozták.

Ciprus múlt pénteken Brüsszelben arra vállalt kötelezettséget, hogy 10 milliárd eurónyi euróövezeti mentőhitelért cserébe 5,8 milliárd eurónyi saját bevételt teremt elő, elsődlegesen a bankbetétek megadóztatásával és a társasági adó emelésével. A ciprusi pénzügyminisztérium adatai szerint a szigetország államadóssága 2012 végén a mintegy 17,89 milliárd eurós bruttó hazai termék 85,97 százalékát tette ki.

Olvasóink írták

  • 6. bánki 2013. március 22. 08:21
    „Még szerencse, hogy a volt MNB elnökünk ,,hazahozta" a offsore ciprusi pénzeit !

    Szegény !”
  • 5. Együgyű 2013. március 21. 10:47
    „,,Egyelőre nincs megoldás Cipruson, a bankok zárva tartanak"
    A hír alapján a Magyar és más nemzetek adókerülőit az adó paradicsomban pillanatnyilag elkerülte a pénzeik csökkentése a Ciprusi parlament jóvoltából. (Bizonyára a parlamenti képviselőknek is ott vannak a megtakarításaik többi áldozatot vállalókkal?) A Ciprusi nép most örömében őrjöng! Pedig ha tudnák, hogy ott is a 2/3-ukra a jövőben mi fog várni! Most sírnának? Lehetséges, hogy a Magyar 2/3-os gazdasági kuruc harc valódi következményei oda nem jutottak el? A hírekben érdekes, hogy a ciprusi ortodox pátriárka felajánlotta az egyháza vagyonát az országa megmentése érdekében. A Magyar Erdő Péter bíboros az itteni keresztény egyház vagyonát felajánlotta a Szent Istváni örökségű Magyarország megmentése érdekében? Visszatérve a Ciprusiakra. Most a Ciprusi konyhákba az Oroszok surrannak be? Egy biztos! A Ciprusi konyhákba előbb vagy utóbb valamilyen nemzet/nemzetek esetleg valamilyen tőke fog besurranni! A nép nagy része meg ott is egységesen áldozatot fog vállalni, mint egyes Európai országokban.”
  • 4. GondaIstván 2013. március 21. 09:31
    „Nagy győzelemként ünneplik a ciprusiak, hogy megmentették a betéteseket az adótól, pedig az a pénz csak a számítógépek memóriájában létezik. A bankok rosszkor és rossz helyen fektették be, ezért elveszett.
    Ciprus csődben van. Régen ilyenkor egy szomszédos állam megszállta a vesztest és bekebelezte. Most is ez lesz csak háború nélkül. Vagy az oroszoknak adják el magukat, vagy a németeknek.
    Egyébént a Magyar Királyság történetében is volt olyan, hogy a mikor megszorult a király, akkor elzálogosította a felvidéki városokat a lengyel királynak. Tehát az sem ördögtől való, hogy elzálogosítják a gázmezőket az oroszoknak, akik előre fizetnek. Csőd esetén csak a megfogható, materiális dolgoknak van értékük (pl. a gázvagyon), a fiktív bankbetéteknek nincs.”
  • 3. 6664 2013. március 21. 06:21
    „Medvegyev tegnapról: "Úgy vélte, hogy nyilvánvalóan a ciprusi bankrendszer szétverése volt a cél." Nagy valószínűséggel így van.”
  • 2. 6664 2013. március 21. 06:00
    „Igen erős az ellenállás a TROIKA irányába, és a németek most nem a legnépszerűbbek. A demonstrációkon egyértelműen jelzik, hogy nem akarnak a TROIKA lábtörlője lenni, és egyben figyelmeztetnek, hogy ha ma Ciprus "elbukik" - bankbetétek megadóztatása révén - holnap már bármely más ország sorra kerülhet. Büszkék a parlamentjükre, hogy képes volt nemet mondani (a hangya az elefántnak), de egyelőre nem tudni, hogyan tovább. Minden nap szeretnének pontot tenni az ügy végére, de a bankokba vetett bizalmat már nem lehet visszahozni. Sokan gondolják úgy, hogy a csak Törökország által elismert, "törvényen kívüli" TRNC (Észak-ciprusi Török Köztársaság) bankjaiban nagyobb biztonságban lenne a pénzük.”
  • 1. Mozimasiniszta 2013. március 20. 15:54
    „nna...az unió erős kutyái, vakaródznak ám ott is, ahol nem rühesek...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

7 új határátkelőhely megnyitását tervezik Kárpátalján

Magyarország és Kárpátalja között Nagypalád és Kispalád, Szalóka és Eperjeske, valamint Hetyen és… Tovább olvasom