Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Egyre nő a tajvani repülőbaleset azonosított áldozatainak száma

Már legalább 31 halottja van a szerdai tajvani repülőgép-szerencsétlenségnek.
Már legalább 31 halottja van a szerdai tajvani repülőgép-szerencsétlenségnek, 12 embert még nem sikerült a felszínre hozni a folyóba zuhant gépről - jelentette a helyi média csütörtökön. A búvárok megtalálták a gépnek azt a fekete dobozát, amely a pilótafülkében elhangzó beszélgetéseket rögzíti, és a felvételen a pilóta vészhelyzetet és hajtóműleállást jelent.

A TransAsia Tajpejből Kinmenbe tartó, GE235-ös számú járatát, amelynek fedélzetén összesen 58 ember volt, röviddel a felszállás után érte a baleset, a zuhanó gép - szárnyával egy hidat érintve - a sekély vizű Kilung folyóba csapódott.

Az éjszaka is dolgozó mentők egy daru segítségével kiemelték a két turbóhajtóműves, ATR-72-es típusú gép több darabját, a törzsét és a farokrészt. A pilóta, a másodpilóta és a személyzet holttestét is azonosították, két embert 500 méterre találtak meg a roncsoktól. A 15 sérült túlélőt, köztük egy házaspárt kétéves gyermekével kórházakban látják el, többük állapota súlyos.

A zuhanás közben oldalára fordult gép szárnyával, egy gyorsforgalmi út hídján, egy taxit is kettészelt, a sofőr és utasa azonban - csodával határosan - könnyebb sérülésekkel megúszta az ütközést. Légügyi szakemberek a gép mozgásából arra következtettek, a pilóta mindent megtett annak érdekében, hogy a gép ne a közeli, magas épületekkel teli lakónegyedre essen.

A búvárok megtalálták a gépnek azt a fekete dobozát, amely a pilótafülkében elhangzó beszélgetéseket rögzíti. Egy meg nem nevezett tisztségviselő elmondta, hogy a felvételen a pilóta a repülő lezuhanása előtti pillanatokban vészhelyzetet és hajtóműleállást jelent. A baleset lehetséges okáról azonban egyelőre senki nem nyilatkozott.

A hajtómű leállhatott üzemanyaghiány, vagy amiatt, hogy vulkáni hamu, madár vagy bármilyen más tárgy került bele - írta az AP hírügynökség.

A tajvani polgári repülést felügyelő szerv elrendelte a szigeten használatban lévő valamennyi ATR-72-es repülőgép biztonsági átvizsgálását. Az 1951-ben alapított TransAsiának, amely a sziget első magán-légitársasága volt, hat ilyen gépe van. A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint a gépen 31, a kínai szárazföldről érkezett turista is utazott, közülük hárman vannak a sérültek között.

Hszi Csin-ping kínai államelnök, azonnal a tragédiában érintett családokról való gondoskodásra, valamint a tajvani hatóságokkal való folyamatos kapcsolattartásra szólított fel. A kínai kormány tajvani ügyekkel foglalkozó hivatala munkacsoportot küld a helyszínre.

Egy tajvani lap, a United Daily értesülése szerint három utas - egy házaspár és kétéves gyerekük - valószínűleg annak köszönheti életben maradását, hogy még a gép felszállása előtt átültek a gép bal oldalán lévő egyik üléssorról a jobb oldalon lévőre, mert a férfi zajt hallott a mellettük lévő szárny felől.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1065 külföldit utasított ki Törökország

Az intézkedés célja azon fegyveresek beutazásának megakadályozása a szomszédos Szíriába és Irakba,… Tovább olvasom