Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Egyre több áldozata van az orosz erdőtüzeknek

Oroszország - Huszonötre emelkedett az Oroszországban pusztító erdőtüzek áldozatainak száma - jelentette be a rendkívüli helyzetek minisztériuma pénteken.
A tüzek sújtotta régiók közül a nyizsegorodszki területen kilenc, a voronyezsin kettő, a moszkvain hét ember vesztette életét - köztük tűzoltók is -, a rjazanyi területen pedig négyen haltak meg.

Vlagyimir Putyin kormányfő bejelentette, hogy az áldozatok családja egy-egymillió rubeles támogatásban részesül. A politikus erről a Moszkvától 475 kilométerre keletre fekvő Nyizsnyij Novgorod környékén található Verhnyaja Vereja faluban beszélt, ahol csütörtökön mind a 340 ház húsz perc alatt a lángok martalékává vált. Putyin megígérte, hogy télre felépítik a falut, a szövetségi költségvetésből háztartásonként átlagosan 3 millió rubelt fordítanak az épületek és az infrastruktúra helyreállítására.

Dmitrij Medvegyev elnök utasította a védelmi minisztériumot, hogy minden rendelkezésére álló eszközt vessen be a tüzek megfékezésének érdekében - közölte az elnök szóvivője.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint 866 négyzetkilométeren - Berlin nagyságú területen - ég az erdő és a tőzeg Oroszországban, s több mint kétezer ember vált hajléktalanná.

Szergej Sojgu tárcavezető elmondta, hogy több mint 1100 ház vált a lángok martalékává az ország középső részén.

A mentési műveletekben 238 ezer ember vesz részt.

A széllökések felerősödése, valamint a várt esők elmaradása miatt a helyzet napról napra romlik a rekordhőségtől szenvedő területeken. Pénteken nyugat felől hidegfront vonult át a középső országrész felett, ám nem váltotta be a meteorológusok várakozásait, megerősítette viszont a katasztrófavédelem legsúlyosabb aggodalmait. A hőmérséklet mindössze öt Celsius-fokkal csökkent, ami a legóvatosabb előrejelzéseknek felelt meg. A szél miatt olyan helyeken is tűzfészkek keletkeztek, ahol a hatóságok tűzvédelmi sávokat alakítottak ki: a lángok a felerősödött széllökések révén "átugrották" e sávokat. Csak Moszkva környékén harminc újabb tűzfészek keletkezett egy nap leforgása alatt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áfa-emelést tervez a kormány

Lengyelország - A lengyel kormány egy százalékponttal 23 százalékra tervezi emelni az áfát 2011-től… Tovább olvasom