Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Éhezni fog decemberben az ukrán hadsereg?

Ukrajna - Az ukrán fegyveres erők élelmezésére kiutalt pénz csupán decemberig elegendő - jelentette be a védelmi minisztérium közbeszerzési főhivatala. Sőt, az élelmiszerárak emelkedése miatt akár már jóval hamarabb éhkoppon maradhatnak az ukrán katonák.
A 2009-es költségvetési évben a hadsereg élelmiszer-szükségletének biztosítására 602 millió hrivnyát (17,2 milliárd forintot) irányoztak elő az állami büdzséből, miközben legalább 679 millióra (19,4 milliárd forintra) volna szükség - jelentette be Vaszil Bartkiv, a védelmi tárca közbeszerzési főhivatalának igazgatója. Ez azt jelenti, hogy már november végére elfogy a katonakására kiutalt pénz - adta hírül az RBK-Ukrajina hírügynökség.

A laktanyák élelmezésével foglalkozó civil vállalatok hallani sem akarnak arról, hogy csökkentsék a szerződésekben lefektetett szolgáltatási díjakat. Sőt azt közölték a katonai vezetéssel, hogy az élelmiszer-árakban tapasztalható 25-30 százalékos emelkedés miatt akár már jóval korábban üresen maradhat a katonák ebédlőasztala.

Pár napja egyébként még az szerepelt az ukrajnai lapok címoldalán, hogy az ukrán számvevőszék jelentős visszaélésekre derített fényt az ukrán fegyveres erőknél a katonai objektumok privatizálása körüli korrupcióval és az élelmezés terén tapasztalható sikkasztásokkal kapcsolatosan. Ennek kapcsán a védelmi minisztérium beperelte a számvevőszéket, követelve, hogy az vonja vissza az általa közzétett vádakat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világsztár lett Susan Boyle

Nagy-Britannia - Berobbant a köztudatba a kicsit bizarr, kicsit vicces külsejű, de annál gyönyörűbb… Tovább olvasom