Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Életfogytiglani börtön a náci háborús bűnösnek

Németország - Tettének elkövetése után csaknem 66 évvel életfogytiglani börtönre ítélt az aacheni tartományi bíróság kedden egy náci háborús bűnöst.
A vád szerint a holland származású, 88 esztendős Heinrich Boere a náci párt fegyveres alakulata, a Waffen-SS egyik halálosztagának a tagjaként 1944 júliusában, illetve szeptemberében az akkor német megszállás alatt lévő Hollandiában három holland személyt gyilkolt meg. A Silbertanne (Ezüstfenyő) nevű osztag feladata az volt, hogy a nácik ellen elkövetett támadásokért bosszúból hollandokat öljön meg. Holland bírósági dokumentumok szerint az osztag összesen 54 embert gyilkolt meg, és Boere közvetlenül három gyilkosság elkövetésért felelős.

A náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ szerint a tíz leginkább keresett náci bűnös közé tartozott.

A holland apától és német anyától született Boere mostanáig az Aachen közelében fekvő Eschweilerben, egy idősek otthonában élt. Hollandiában 1949 októberében háromszoros gyilkosság vádjában bűnösnek találták és halálra ítélték, Boere azonban már két évvel korábban, 1947 júniusában Németországba menekült. A halálbüntetést később életfogytiglani büntetésre változtatták. Hollandia 1983-ban kérte a kiadatását, de Németország az akkori törvények alapján - német állampolgárságú személyeket tilos volt kiadni - elutasította a kérelmet.

A holland igazságügyi minisztérium 2003-ban azt követelte, hogy Boere Németországban töltse le a büntetést. Az aacheni tartományi bíróság 2007-ben jóváhagyta a kérelmet, de a kölni fellebbviteli bíróság néhány hónappal később megsemmisítette a döntést. Arra hivatkozott, hogy érvénytelen az 1949-es hollandiai ítélet, mivel Boere nem tudott védekezni az eljárásban. Ulrich Maass dortmundi ügyész később új eljárást kezdeményezett az ügyben. A tavaly novemberben kezdődött perben ő volt a fővádló, míg a mellékvádlók között két meggyilkolt áldozat három fia is szerepelt.

Boere az első tárgyalási napokon korábban beismerte az általa 1944-ben elkövetett gyilkosságokat. Azt hangoztatta: anélkül ölt, hogy tudná, bűnt követ el, de ma már másképp látja tetteit. Azzal védekezett, hogy parancsra cselekedett.

Ügyvédei korábban a per beszüntetését kérték, a bíróságot elfogultsággal vádolva. Az ítélet kihirdetése után fellebbezést nyújtottak be, a többi között arra hivatkozva, hogy az európai uniós jogszabályok értelmében egy személyt nem lehet kétszer elítélni ugyanazért a bűncselekményért.

A német szövetségi bíróság korábban úgy döntött, hogy súlyos szívbetegsége ellenére Boere esetében lefolytatható a bírósági eljárás. A fellebbezés idejére Boere szabadlábon maradhat.

Olvasóink írták

  • 13. floridaimagyar 2010. március 24. 03:34
    „Hihetetlen hogy ilyen sokaig szabadlabon volt. Ha olsz es emberver ragad a kezedhez - akkor nincs mese-, nincs semmi ami azt jova tudna tenni es az akkori igazsagszolgaltatasi rendszer kis lyukait megtalalva ennyi ideig szabadom meguszta a tetteit - az dobbenet. Egyetertek az itelettel - de joval korabban veghez kellett volna vinni, nem szeretnek latni gyilkosokat az utcakon szabadon setalni.”
  • 12. keiner 2010. március 23. 20:45
    „11. hozzászólás Akela 2010.03.23. 20:33, jobban ismerem az ügyet mint te, végeredménybe németbe már többször olvastam róla. Önkéntes SS-tag lett, nem kényszerített senki erre. Az aldozak nem zsidók voltak:
    http://de.news.yahoo.com/2/20100323/tts-lebenslaenglich-fuer-ex-ss-mann-boer-c1b2fc3.html”
  • 11. Akela 2010. március 23. 20:33
    „szerintetek az áldozat hozzátartozói kitalálták egy napon: "uhh keressük meg apáink gyilkosát, hátha él még!" hát nem! a S.W. központ olyan anyagi háttérrel keresi ezeket az embereket amit ti el se tudtok képzelni...

    szerintetek azoknak az embereknek nincsenek rossz érzései amit tenniük kellet?mert nem volt mit tenniük, mert abban az időben parancsmegtagadás egyenlő volt a főbelövéssel!

    8. hogyne lenne köze a két dolognak egymáshoz... mind a kettő a II. Vh.-ban volt, csak 1ember megölt 3at amott meg drezdai bombázás kb. 60-80ezer áldozat, hamburgi bombázás 50ezer áldozat... és ezek is civilek voltak, és gyújtóbombát kaptak mert németek voltak...még ha 1000repülő is vett részt akkor mennyi is jut 1repülőre az áldozatokból? ki ölt meg többet?

    szerintetek mennyi esély lenne egy magyar háborús bűnös(ami nem teljesen igaz, mert még a háború után is voltak kínzások kivégzések elhallgattatások,elhurcolt emberek akik soha nem tértek haza!) igazságszolgáltatás elé állításának, mi lenne az ítélet?”
  • 10. keiner 2010. március 23. 19:17
    „7. hozzászólás Akela 2010.03.23. 18:15, örülök, hogy mi németek elítélünk olyan bünöseket. Ez a legkevesebb, amit tehetünk a német haború bünök miatt. Minden normális német örül olyan itéletnek.
    Amit más országok haborús bünesökkel csinálnak, az az ö dolguk. Elég baj, hogy ha nem történik semmi. Ja, tik magyarok hogy áltok a magyar haborús bünössel, aki még Ausztráliaban vár a kiadásra? Vagy ül már nálatok?
    Ja, német vagyok, németbe születtem, németbe élek.”
  • 9. apátfalvifaszagyerek 2010. március 23. 18:23
    „Különben a fószert nem a zsidók ítélték el, mint azt a kuruc.info állítja. Nem zsidó hollandokat ölt, így a hollandok ítélték el. Esetleg tőlük várod, hogy a mi ávósaink ügyében is ítélkezzenek? Mert ha nem, azt se keverd ide.”
  • 8. apátfalvifaszagyerek 2010. március 23. 18:21
    „Akela! Teljesen igazad van! Csakhogy az első hozzászólásod nem éppen illik az utolsó megjegyzésed szellemiségéhez. Te itt sajnáltad az öreget, holott embereket gyilkolt. Aztán meg minket szapultál, hogy mi csak az egyik oldal bűneit látjuk. Megjegyzem, ez nem igaz, de tudtommal Drezda Németo.-ban van, ez az ember meg Hollandiában gyilkolt. A kettőnek nincs köze egymáshoz. Ne terelj. Ha majd én a Drezdáról szóló cikknél a holokauszttal kapcsolatban írok (ilyet sem fogok soha), akkor lenne értelme ezt írnod. Különben nincs.”
  • 7. Akela 2010. március 23. 18:15
    „én egy izraeli háborús bűnösről nem hallottam hogy elítélték volna! elégtétel a Palesztinoknak az lenne ha az összes ilyen rács mögött lenne és még a műanyag lakat is rájuk rohadna, igaz ezzel nem lenne szabad Palesztina!

    Szabadságot Palesztinának!

    érdekes módon a komcsi ávós pribékeket nem is említettétek, ezek szerit azt nem is vitatjátok!

    A szövetségesek nem torolták meg a háborús sérelmeket? ott van Drezda! akkor az mi volt ha nem háborús bűn?

    Ti vagytok a tolerancia bajnokai de csak az egyik oldalát nézitek pedig ez olyan mint a mérleg, két oldala van!”
  • 6. keiner 2010. március 23. 17:22
    „Szerintem jó, hogy elitéltek.”
  • 5. flexsnake 2010. március 23. 15:03
    „Az emberölés nem évülhet el.
    Ja a háború az ilyen, ha ölsz ölni fognak téged is, vagy nem ölsz és a sajátjaid ölnek. A háború nem logikus, az csak egy melléke az esztelenség burjánzásának.
    3. az izraeli katonaság bíróság elé állította azokat a katonákat akik a hadműveletekben bűnt követtek el.
    Ennyi.”
  • 4. apátfalvifaszagyerek 2010. március 23. 14:06
    „Akela, az a "szerencsétlen" öregember kinyírt 3 hollandot, mint a cikk is írja, bosszúból az ellenállás akciói miatt. Ha ezt az embert véded, a te szégyened. És ide nincs semmi köze a holokausztnak. Egyesek hogy rácsodálkoznak néha, hogy bizony ez a kuruc.info-n éltetett "dicső" náci birodalom nem ám csak a zsidókat cseszegette...

    HALÁL A NÁCIKRA!!!”
  • 3. Akela 2010. március 23. 12:54
    „kedves DM!

    csak nem adatokat gyűjtötök a kommentelők között hogy a hamarosan életbe lépő holo-törvényt ki tagadja?

    szánalmasak vagytok!meg a S.W.-is!

    mért nem lehet békében hagyni azokat a szerencsétlen öreg embereket...
    bezzeg a komcsi ávós pribékeket senki nem üldözi pedig azok is követtek el emberiség elleni bűnöket...

    vagy ott vannak az izraeliek akik palesztin nőket gyerekeket ölnek le a maguk kis háborújában! "mert az a mi földünk" címszó alatt!”
  • 2. kisbuta 2010. március 23. 12:02
    „Mindig a győztes diktál. Ha még a III. Birodalom lenne Németország, nem ítélték volna el. De nem az.”
  • 1. csakmost5 2010. március 23. 11:25
    „A parancsot nem lehetett abban az időben megtagadni vagy Ő vagy ÉN!!!!

    Sajnos ez szomorú de ha most is háború lenne ugyan ez lenne utasítanak tudják nagyon jól hogy bűncselekményt követsz el de nem tudsz mit csinálni mert akkor te fekszel a sírban!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb izraeli légicsapás a Gázai övezetben

Izrael - Izrael újabb légitámadást hajtott végre kedd hajnalban a Gázai övezetben, megtorlásul… Tovább olvasom