Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Elfogták a mexikói feltételezett diákmészárlás fő gyanúsítottját

A hatóságok korábban már több tucat embert őrizetbe vettek az üggyel kapcsolatban, köztük 40 rendőrt.
Elfogták Mexikóban annak a bűnszervezetnek a vezetőjét, amelyet azzal gyanúsítanak, hogy a rendőrség hathatós közreműködésével elhurcolt és legyilkolt 43 egyetemistát a délnyugati Guerrero államban.

Jesús Murillo Karam főállamügyész sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy reményeik szerint ez új irányt ad a nyomozásnak, és így gyorsabban eljuthatnak az igazsághoz.

A hatóságok szerint Guerreróban szeptember 26-án a Guerreros Unidos nevű bűnszövetkezet fegyveresei hurcolták el az egyetemistákat, mégpedig rendőrök hathatós segítségével. Az incidens azután történt, hogy a rendőrök őrizetbe vették a hallgatókat egy zavargásba fulladt tüntetés során. Hat fiatalt már a zavargásban megöltek. Ügyészek szerint elfogásukat követően a biztonsági erők tagjai maguk adták át a diákokat a bűnözőknek.

Sidronio Casarrubias Salgadót, a kábítószer-kereskedelemmel is foglalkozó bűnszervezet feltételezett vezetőjét - hivatalos közlés szerint - egy közúti ellenőrzőpontnál fogták el. Hamis papírok és fegyverek voltak nála és társánál, akit szintén őrizetbe vettek. Vallomásuktól a hatóságok egyebek között azt remélik, hogy fény derül a véres bűntény okára, amelyet mindeddig homály fedett.

A hatóságok korábban már több tucat embert őrizetbe vettek az üggyel kapcsolatban, köztük 40 rendőrt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1,2 milliárd ember kevesebb mint napi 1,25 dollárból él

Világszinten évente 66 milliárd dollárra van szükség csak ahhoz, hogy a legszegényebbek jövedelmét a… Tovább olvasom