Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Elhunyt George Shearing dzsesszzongorista

Életének 92. évében elhunyt George Shearing világhírű angol-amerikai dzsesszzongorista, a Lullaby of Birdland című standard zeneszerzője - jelentette be Dale Sheets, a művész ügynöke.
A születésétől fogva vak művész halálát szívinfarktus okozta.

Shearing 1919-ben született a délkelet-angliai Battersea-ben egy szegény, sokgyermekes család legfiatalabbjaként. Zongorázni már egészen korán elkezdett, később a helyi vakok iskolájában folytatta tanulmányait. Noha számos ösztöndíjat kínáltak számára, Shearing mégis inkább helyi klubokban lépett fel. Első felvételét a BBC-nél a harmincas években készítette. A negyvenes évek elején csatlakozott Harry Parry népszerű együtteséhez, majd 1947-ben az Egyesült Államokba költözött.

Különleges, a klasszikus zenét, a szvinggel és a boppal ötvöző zenéjét hamar megkedvelték a tengerentúlon is. Fellépett az Oscar Pettiford Trióval, Buddy DeFranco kvartettjével, majd 1949-ben megalapította a George Shearing Quintet elnevezésű zenekart. amely hatalmas sikert ért el például a September in the Rain című számmal, valamint Shearing klasszikusával, a Lullaby of Birdlanddel.

A zongorista 1956-ban amerikai állampolgár lett. Saját lemezcéget alapított, ez azonban csak néhány évig működött. A hetvenes években Shearing lassan feloszlatta zenekarát, amely végleg 1978-ban szűnt meg. Ebben az időben számos híres művésszel - Stéphane Grapellivel, Rusty Jonesszal, Andy Simpkinsszel - lépett fel. Később triót alakított, de szólóban is sokszor szerepelt.

Munkásságát számos Grammy-díjjal, valamint amerikai és brit állami kitüntetéssel ismerték el. 2007-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezuhant egy kisgép, tizennégyen meghaltak

Tizennégy ember meghalt hétfőn, amikor lezuhant egy kisebb repülőgép a hondurasi főváros,… Tovább olvasom