Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Elhunyt Nelson Mandela

Kilencvenöt éves korában elhunyt Nelson Mandela, a Dél-Afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke, aki 27 évet sínylődött börtönben apartheid-ellenes tevékenysége miatt, és a faji megkülönböztetés elleni harc jelképévé vált világszerte.
Az Obama házaspár részt vesz a dél-afrikai megemlékezéseken

Barack Obama amerikai elnök és felesége részt vesz Dél-Afrikában a Nelson Mandela halálával kapcsolatos megemlékezéseken a jövő héten - közölte pénteken a Fehér Ház.

Jay Carney, az elnöki hivatal szóvivője ugyanakkor nem közölt részleteket az utazásról, így nem világos, hogy az elnöki pár jelen lesz-e a december 15-ére, azaz jövő vasárnapra kitűzött temetésen is. A dél-afrikai kormány tíznapos gyászt hirdetett meg, amelynek keretében kedden megemlékezést tartanak.

Carney tájékoztatása arra sem terjedt ki, hogy milyen összetételű küldöttség kíséri majd Obamáékat, vagyis lesznek-e a delegációban volt elnökök is.

Egyelőre az sem világos, hogy Barack Obama tart-e majd nyilvános szónoklatot Dél-Afrikában. Jay Carney közölte, hogy az amerikai elnök 2010-ben vagy 2011-ben beszélt utoljára Mandelával. A két politikus azt követően is kapcsolatba lépett egymással, hogy Obamát 2008-ban első ízben megválasztották.

Barack Obama, az Egyesült Államok első fekete elnöke elrendelte, hogy Nelson Mandela halála miatt eresszék félárbocra az amerikai lobogót a hivatalos épületeknél. Obama felhívta Jacob Zuma dél-afrikai elnököt, hogy kifejezze az amerikaiak részvétét.

Spontán megemlékezéseket tartottak világszerte

Az emberek világszerte spontán szerveződött megemlékezéseken gyászolták Nelson Mandelát, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökét pénteken. A résztvevők Pekingtől New Yorkig mindenhol virágokkal, gyertyákkal és dél-afrikai zászlókkal fejezték ki az apartheid elleni küzdelem élharcosa iránt érzett tiszteletüket, aki bebizonyította, hogy "egy ember is megváltoztathatja a világot".

A világ számos nagyvárosban gyűltek össze emberek, miután Jacob Zuma dél-afrikai elnök csütörtök este bejelentette, hogy 95 éves korában elhunyt a Nobel-békedíjjal kitüntetett politikus.

A legnagyobb tömeg a brit parlament előtt álló Mandela-szobor körül gyűlt össze. Jól jelzi azonban a jelképpé vált politikus hatását, hogy az emberek nem csak Londonban gyászoltak, a világ számos országában tömeg gyűlt össze a dél-afrikai nagykövetség épülete előtt.

"Lenyűgöző, hogy egyetlen ember is mekkora változást tud elérni" - mondta az 51 éves Joan Foster, aki éppen egy virágcsokrot helyezett el a londoni Parlament téren.

A hatalmas, bronzból készült emlékmű lábánál sokan gyertyákat és Mandelát ábrázoló portrékat hagytak. Egy asszony egy Mandeláról készített fényképet ragasztott a szobor talapzatára, a politikus kőbe vésett neve mellé.

Egy kártyára azt írta valaki, hogy "köszönjük az áldozatot, amit értünk hozott", egy másikon az volt olvasható, hogy "nyugodjon békében Mandela úr, Isten bevilágítja hazatérését a mennyországba".

Boris Johnson, London polgármestere kijelentette, hogy a tér "most az emlékezés kertje azok számára, akik koszorút akarnak elhelyezni".
Sokan megkoszorúzták a Temze folyó déli partján elhelyezett Mandela-mellszobrot, tömeg gyűlt össze a Trafalgar téren fekvő dél-afrikai nagykövetség épülete előtt is.

David Cameron brit kormányfő a diplomáciai képviselet épületében aláírta a részvétkönyvet, sorait egy bibliai idézettel zárta: "A béketeremtők, a békekeresők az Isten gyermekei". Anna hercegnő, II. Erzsébet brit királynő lánya is ellátogatott a nagykövetségre.

Részvétkönyveket nyitottak a skóciai Glasgowban és egy dél-londoni kerületben, a jelentős részben feketék által lakott Brixtonban is, ahova Mandela 1996-ban ellátogatott.

A világ számos államában, a brüsszeli európai uniós zászlókhoz hasonlóan, félárbocra eresztették a lobogókat.

A kínai fővárosban az emberek óriási virágkoszorúkkal díszítették fel a Dél-afrikai Köztársaság pekingi nagykövetségének épületét. Egyetemisták sárga virágcsokrokat helyeztek el a Hunan tartománybeli Hengjangban felállított, Mandelát ábrázoló fénykép előtt.

Párizsban a Szajna partján, a külügyminisztérium épületének homlokzatára függesztettek fel egy óriási Mandela-portrét.

A francia fővárosban található dél-afrikai nagykövetség épülete előtt rengeteg virág, valamint egy napilap pénteki címlapjának kinagyított másolata volt látható, amelynek a szalagcíme "Adieu Mandela" (Isten veled, Mandela) volt.

Az afrikai ország diplomáciai képviselete előtt koszorúztak Brüsszelben és az ausztrál fővárosban, Canberrában is.

December 15-én temetik

Nelson Mandelát, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökét december 15-én szülőfalujában, Qunuban fogják eltemetni - jelentette be pénteken Jacob Zuma dél-afrikai elnök.

December 8-át nemzeti imanappá nyilvánították az országban, jövő hét kedden, december 10-én pedig nagyszabású megemlékezést tartanak Johannesburgban.

A South African Airways légitársaság a temetés napján charterjáratokat indít a meghívott gyászolók számára a Kelet-Fokföld tartományban fekvő faluba.

Korábban

A Nobel-békedíjjal kitüntetett politikus halálhírét Jacob Zuma dél-afrikai elnök jelentette be az állami tévében a nemzethez intézett üzenetében. Közölte, hogy Mandela johannesburgi otthonában halt meg, családtagjai körében békében távozott az élők sorából helyi idő szerint 20 óra 50 perckor. Zuma hozzátette, hogy az elhunytat állami temetésen helyezik végső nyugalomra. Elrendelte, hogy országszerte eresszék félárbocra a nemzeti lobogókat.

Beszédében Zuma úgy fogalmazott, hogy Mandela távozásával az ország "elveszítette legnagyobb fiát".

"Habár tudtuk, hogy ez a nap egyszer bekövetkezik, semmi se csökkentheti a súlyos és maradandó veszteség érzetét. A szabadságért folytatott fáradhatatlan harcával kivívta a világ elismerését. Alázatosságával, könyörületességével és emberségével kivívta a szeretetünket... Ez a legmélyebb bánatunk pillanata. A nemzetünk elveszítette legnagyobb fiát" - hangoztatta Zuma tévébeszédében.

Helyszíni beszámolók szerint péntekre virradóra több százan gyűltek össze az elhunyt politikus johannesburgi házánál, hogy leróják kegyeletüket a nemzeti hős előtt. Az egyik gyászoló "minden idők legnagyobb államférfijának" nevezte Mandelát, egy másik pedig arról beszélt, hogy sok időbe telik, míg Dél-Afrika napirendre tér a politikus halála felett.

Kilencvenöt éves korában elhunyt Nelson Mandela.
Kilencvenöt éves korában elhunyt Nelson Mandela.

A Mandela nevével fémjelzett Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) párt közleményében úgy fogalmazott, hogy a dél-afrikai nép elveszített egy "kolosszust, aki a megbékélés, az egyenlőség, az igazságosság, a béke és remény megtestesítője volt milliók számára az országban és szerte a világon".

Frederik Willem de Klerk volt dél-afrikai államfő, aki a csütörtökön elhunyt politikussal megosztva kapta meg a Nobel-békedíjat 1993-ban, a CNN-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy Nelson Mandela "nagy országegyesítő, és ilyen tekintetben nagyon-nagyon rendkívüli ember volt, mindamellett, amit tett". Klert a megbékélésre való törekvést nevezte Mandela legfontosabb hagyatékának.

Az idős politikus az elmúlt egy évben sokat betegeskedett. Kiújuló tüdőfertőzése miatt június 8-án szállították kórházba, ahol szeptember elsejéig ápolták. Bár válságos volt akkor is az állapota, hazaengedték a kórházból, hogy johannesburgi otthonában kezeljék, ahol felkészültek intenzív ápolására. A politikus otthonát úgy alakították át, hogy ott intenzív kezelést kaphasson, ugyanolyat, mint azon a magánklinikán, ahol addig kezelték.

Nelson Mandelát 2012 végén és áprilisában is tüdőgyulladással kezelték egy pretoriai klinikán, közben pedig epekőműtétet hajtottak végre rajta.

A faji megkülönböztetésen alapuló (apartheid) rendszer idején Mandela 27 évet töltött börtönben, ahol tüdőbajban megbetegedett.

Az apartheid elleni küzdelem élharcosa, aki a fehér uralomból a demokráciába vezette Dél-Afrikát, idén júliusban töltötte be 95. születésnapját.

Nelson Mandela élete utolsó éveiben ritkán lépett a nyilvánosság elé, egészségi állapota miatt visszavonultan élt a Keleti-Fokföld tartományban lévő Qunu faluban, ahol felnőtt. Az elhunyt akaratát tiszteletben tartva a családja ott akarja eltemetni, gyerekei mellett. Qunuban helyezték végső nyugalomra a 2005-ben, 55 éves korában elhunyt legidősebb fiát, első lányát, aki 1948-ban hunyt el kilenc hónaposan, illetve második fiát is, aki 1969-ben, 24 évesen halt meg autóbalesetben.

Az idén nyáron derült fény arra, hogy Mandela egyik unokája tavaly előtt titokban exhumáltatta Nelson Mandela gyerekeinek sírját, és újratemette őket Mandela Mvezo nevű szülőfalujában, ahol az unoka mauzóleumot akart létesíteni nagyapjának. A rokonok azonban bírósághoz fordultak, és ismét eredeti nyughelyükön, Qunu falu temetőjében helyezték el őket végső nyugalomra.

Világszerte Nelson Mandelára emlékeznek

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az "igazság pillérének" nevezte Nelson Mandelát, s úgy fogalmazott, hogy a csütörtökön az elhunyt dél-afrikai politikus az ihlet forrása volt az egész emberiség számára.

"Tanulnunk kell a bölcsességéből, az eltökéltségéből és a jobb világ megteremtése iránti elkötelezettségéből" - hangoztatta az ENSZ-főtitkár New Yorkban. Ban Ki Mun szerint a világon nagyon sokakra hatással volt Nelson Mandela küzdelme az emberi méltóságért, az egyenlőségért és a szabadságért. Mandela apartheid-ellenes harcára utalva Ban Ki Mun úgy fogalmazott, hogy az elhunyt politikus "erkölcsi ereje döntő volt a rendszer lebontásában".

Az Egyesült Államok első fekete bőrű elnöke, Barack Obama szerint Nelson Mandela élete példaként fog szolgálni számtalan politikusi generációinak és egyszerű embernek, akik számára fontos a demokrácia és a szabadság eszményképe.

"Egyike vagyok az emberek megszámlálhatatlan millióinak, akik ihletet merítettek Nelson Mandela életéből. Mint sokan szerte a világban, én sem tudom elképzelni saját életemet a Nelson Mandela által mutatott példa nélkül" - fogalmazott Barack Obama, és elrendelte, hogy a kormányintézmények hétfőig félárbocra eresszék a nemzeti lobogókat.

Nelson Mandela halálával a Dél-afrikai köztársaság elveszítette "atyját", a világ pedig egy hős nélkül maradt - fogalmazott péntekre virradóra kiadott közleményében Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

"Lerovom tiszteletemet a jelenkor egyik legnagyobb embere előtt" - írta Schulz, aki szerint Nelson Mandela hagyatéka örökké élni fog. "Nelson Mandela egy harcos és egy vezető, illetve az ihlet forrása volt számos embernek szerte Afrikában, Európában és világon" - fogalmazott az EP elnöke, és részvétét nyilvánította az elhunyt Nobel-békedíjas politikus családtagjainak és barátainak.

A brit miniszterelnök szerint a csütörtökön elhunyt Nelson Mandela korunk kiemelkedő alakja volt, aki már életében legendává vált, halálával pedig a világ igaz hőse lett. David Cameron úgy fogalmazott közleményében, hogy a Nobel-békedíjas dél-afrikai politikus halálával "kihunyt egy erős fény a világban". A brit miniszterelnök szerint Nelson Mandela a jóindulat megtestesítője volt. Mint mondta: számára élete egyik legmegtisztelőbb pillanata volt az, amikor találkozhatott vele.

Számos európai, közel-keleti és távol-keleti ország vezetője hasonlóan nagy elismeréssel szólt Nelson Mandela érdemeiről, gyásztáviratot adott ki Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és még sokan mások. Merkel szerint az emberiség még hosszú éveken át ihletet fog meríteni Mandela példájából és politikai eszméiből, amelyek az erőszakról és bármifajta faji megkülönböztetésről való lemondásra szólítanak. Hollande szerint Mandela a dél-afrikai nemzet egységének volt a megtestesítője, emellett Afrika büszkesége is volt, aki halála után is erőt fog adni a szabadságharcosoknak.

Számos volt nyugati államférfi is méltatta Nelson Mandelát, így három korábbi amerikai elnök - Jimmy Carter, Bill Clinton és George W. Bush - is gyászközleményt tett közzé, a legnagyobb tisztelet hangján ismerve el az elhunyt politikus érdemeit.    

Hasonlóképpen neves művészek, sportolók és sportemberek is részvéttáviratokba nyilvánították együttérzésüket a politikus halála miatt, köztük Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke és Pelé, minden idők egyik legsikeresebb labdarúgója is. Blatter emlékeztetett arra, hogy Mandela rajongott a futballért, megvalósult álma volt a dél-afrikai futball világbajnokság megrendezése. A 2010-es johannesburgi vb-döntőn az egész stadion üdvözölte az idős politikust - hívta fel a figyelmet Blatter. Bejelentette, hogy a FIFA-tagszervezetek félárbocra eresztik zászlóikat, és az elkövetkező meccsek előtt egyperces néma csönddel adóznak Mandela emlékének. Megszólaltak olyan hírességek is, mint Bono, a ír U2 rockegyüttes frontembere, Aretha Franklin soulénekes, és a dél-afrikai születésű Charlize Theron is, aki a következőt írta a twitterre: "Nyugodj békében, Madiba [...] Hiányozni fogsz, de a világra tett hatásod örökké megmarad". Mandela törzsi neve Madiba volt, sokan, főként dél-afrikaiak, így említik megemlékező soraikban.

Venezuelában háromnapos gyászt hirdetett Nicolás Maduro államfő az elhunyt dél-afrikai politikus emlékére.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elképzelhető, hogy hamis jogosítványa volt a kazanyi repülőgépbaleset pilótájának

A tragédiában a hatfős személyzettel együtt 50-en vesztették életüket. Tovább olvasom