Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 28°C Még több cikk.

Eljárás indul az árvízi nyerészkedők ellen Szerbiában

Nyerészkedés és visszaélés gyanújával indul eljárás Szerbiában 83 személy ellen, a bejelentések szerint ugyanis az árvíz sújtotta területeken többszörösére emelték az alapvető élelmiszerek és a víz árát - jelentette vasárnap a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
Az RTS-nek Rasim Ljajic kereskedelmi miniszter elmondta: az ilyen esetekben kiszabható büntetés 2 millió dinár (5,28 millió forint), illetve a kereskedelmi tevékenység 6-tól 24 hónapig terjedő felfüggesztése.

A 24sata.rs című honlap viszont ellenpéldáról is beszámolt: Újvidék egyes üzleteiben ingyen osztogatták a gumicsizmákat a mentésben résztvevőknek.

Szerbiában az esőzések és az áradások miatt mintegy 20 ezer embert kellett kimenteni lakhelyéről, a természeti csapásnak halálos áldozatai is vannak, többen eltűntek, a belügyminisztérium azonban a víz visszahúzódásáig nem közöl pontos adatokat. Az anyagi kár mértékét több millió euróra becsülik, erre vonatkozóan is az árhullám levonulását követően adnak pontos adatokat.

Az obrenováci és a kostoláci hőerőművet is veszélyezteti a víz, egyelőre azonban sikerült azokat megvédeni, így az ország áramellátása stabil, jelenleg csak a közvetlenül érintett helyeken nincs áram - közölték a hatóságok.

A legsúlyosabb helyzetben lévő településen, Obrenovácon továbbra is folyik a mentés. Az eső szombat délután elállt, és a Kolubara folyó elkezdett visszahúzódni medrébe, így már nem csónakokkal, hanem teherautókkal folyik a mentés, azt azonban nem lehet tudni, hogy az emberek mikor térhetnek vissza otthonaikba.

A mentésben a szerb rendőrség és katonaság, valamint a civilek mellett külföldi mentőalakulatok is részt vesznek, illetve folyamatosan érkeznek az adományok Európa számos országából.

A kedden kezdődött esőzést az országban "példa nélküli katasztrófának" nevezték, a kormány csütörtökön rendkívüli állapotot hirdetett. Aleksandar Vucic miniszterelnök úgy fogalmazott: a tüzet és a vizet senki nem győzheti le, ezért az emberéletek megóvása a legfontosabb feladat. A mentés miatt elmaradt a legtöbb politikai és kulturális esemény, illetve a balesetek elkerülése érdekében több száz iskolában nem volt tanítás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árvíz: Horvátországban eddig 3 ezer ember hagyta el otthonát

A Száva Horvátország keleti részén áttörte a gátat. Tovább olvasom