Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Elsodort egy buszt az áradás Vietnamban

Elsodort az áradás egy buszt 38 utasával hétfőn Vietnamban. A sofőrnek és 17 embernek sikerült kimásznia a járműből, és fákra, villanyoszlopokra felkapaszkodva megmenekültek, húsz társukat azonban elragadta az ár, őket még keresik.
A busz a főváros felé tartott az ország fő autópályáján, amikor hétfő hajnalban az árvíz lesodorta az útról.

Mintegy 500 katona, rendőr és halász kutat az esetleges túlélők, valamint a busz után. Akik nem tudtak időben kimenekülni az autóbuszból, valószínűleg meghaltak. Egy túlélő elmondása szerint mindössze egy ablakot sikerült kiütniük, s ezen keresztül menekültek ki egyesével. A hatóságok azt feltételezik, hogy az eltűntek, köztük három gyermek, már nincsenek életben.

Az utóbbi napokban ismét irdatlan mennyiségű csapadék hullott le Vietnam középső részén, s ennek következtében 126 ezer embernek kellett elmenekülnie otthonából. Az áradások következtében 152 ezer ház és több tízezer hektár megművelt föld került víz alá. Az ország észak-dél irányú vasútvonalán leállították a közlekedést, mert a síneket elborította a víz. A természeti csapás eddig harminc ember életét követelte itt, három embernek pedig nyoma veszett.

Október elején ugyanezt a térséget sújtották áradások, akkor 64 ember halt meg, az anyagi kár pedig több mint százmillió dollárra rúgott. A meteorológusok attól tartanak, hogy a Dél-kínai-tenger felől érkező Megi tájfun átvonulhat Vietnam középső része felett is, ami súlyos következményekkel járhat.

Az utóbbi évek legerősebb forgószele, az óránként 225 kilométeres sebességű széllel kísért Megi hétfőn halad át a Fülöp-szigetek északi részén, további útvonala azonban bizonytalan, vagy Dél-Kína, vagy Vietnam felé veszi az irányt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

FBI szigor a marihuána ellen

Washington - Az amerikai szövetségi hatóságok akkor is határozottan fellépnek majd az országos… Tovább olvasom