Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Eltűnt maláj utasszállító: Üléspárnákat és repülőgép-ablaküvegeket találtak

Réunion szigetén, ahol a múlt héten megtalálták a tavaly eltűnt malajziai utasszállító repülőgép csűrőlapját.
Üléspárnákra és repülőgép-ablaküvegekre is bukkantak a Franciaországhoz tartozó, indiai-óceáni Réunion szigetén, ahol a múlt héten megtalálták a tavaly eltűnt malajziai utasszállító repülőgép csűrőlapját - közölte csütörtökön a malajziai közlekedési minisztérium. A párizsi ügyészség ugyanakkor azt mondta, nem tudnak roncsdarabokról.

"Ablaküvegeket, alumínium fóliákat és üléspárnákat is találtunk" – mondta Liow Tiong Lai, a szaktárca vezetője. A miniszter azokra az üléspárnákra és ablakokra utalt, amelyeket a Boeing 777 gép roncsdarabjának fellelése után a Réunionra küldött maláj szakértők találtak.

A tárcavezető hozzátette: nem tudták ellenőrizni, hogy az újabb megtalált tárgyak ugyanabból a Boeingből származnak-e. Ezt a francia hatóságoknak kell ellenőrizniük – mondta. Közlése szerint a tárgyakat átadták a francia hatóságoknak.

Ugyanakkor a párizsi ügyészség csütörtökön azt mondta, egyelőre nincs olyan információjuk, hogy újabb roncsdarabokat találtak volna Réunion szigetén. A hivatal szóvivője leszögezte, semmilyen, a repülőgéppel kapcsolatba hozható, újabb tárgyat kaptak a francia hatóságok.

A Párizsban és az Indiai-óceánban fekvő szigeten zajló vizsgálatokhoz közel álló francia tisztségviselők szintén nem tudtak újabb roncsdarabok előkerüléséről beszámolni az AP amerikai hírügynökségnek.

Najib Razak malajziai kormányfő helyi idő szerint csütörtökön jelentette be, hogy a tavaly eltűnt malajziai utasszállító repülőgéphez tartozott az a csűrőlap, amelyet Réunion szigetén találtak meg a napokban.

Az eltűnt repülőgépen utazók hozzátartozói csütörtökön kézzel írott és a közösségi portálokhoz eljuttatott közleményben kétségüket fejezték ki, hogy az említett csűrőlap valóban a maláj légitársaság eltűnt gépének alkatrésze volt.

"Az MH370 járat utasainak valamennyi hozzátartozója" nevében közzétett közleményben az aláírók azt követelték, hogy a malajziai kormány magas rangú képviselője találkozzon velük Pekingben, és adjon magyarázatot a történtekre.

A Malaysia Airlines malajziai légitársaság MH370 járata Kuala Lumpurból indult Pekingbe 239 emberrel a fedélzetén 2014. március 8-án, de egy órával a felszállás után eltűnt a radarok képernyőjéről. Azóta mostanáig nem találták a nyomát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Peking vadászgépekkel fizet az iráni olajmezők használatáért

A gépek becsült ára 40 millió dollár körül van, ami azt jelenti, hogy nagyjából 1 milliárd dolláros… Tovább olvasom