Berlusconi védői 60 újabb mentőtanú meghallgatását javasolták, amelyhez a bírák nem járultak hozzá. Ezzel a vádlott nyilvánvalóan időt akart nyerni, tekintettel a közeledő elévülési határidőre. A bíróság szerint azonban nem áll fenn elfogultság a milánói bírák részéről, és a per folytatható.
A vád szerint David Mills brit ügyvéd 600 ezer dollár kenőpénz fejében 1996-ban hamis tanúvallomást tett két olaszországi perben, amelyekben Berlusconit korrupcióval vádolták. Az első eljárásban, az All Iberian néven ismert perben azzal vádolták Berlusconit, hogy ezen az offshore-cégen keresztül törvénytelenül finanszírozta a Bettino Craxi vezette szocialista pártot. A másik perben a pénzügyőrség megvesztegetésével vádolták Berlusconit. Bizonyítékok hiányában mindkét per eredménytelenül zárult. A kudarchoz az is hozzájárult, hogy az ítélet idején már miniszterelnök Berlusconi a büntető törvénykönyv módosításával enyhítette az adócsalás büntetőjogi következményeit.
Millst hamis tanúzásért 2009-ben egy másik eljárásban korrupció miatt négy és fél évi börtönre ítélték, de az olasz semmítőszék egy évvel később az ítéletet elévülés miatt hatályon kívül helyezte. A most zajló perben ismét meghallgatott brit ügyvéd azt állította, hogy a pénz nem Berlusconitól érkezett, a 600 ezer dollárhoz egy nápolyi örökség révén jutott.
Fabio de Pasquale ügyész múlt szerdán elhangzott vádbeszédében az exkormányfő egyértelmű bűnösségét hangoztatta, azt állítva, hogy annak idején a védelem bizonyítékok hamisításával - különböző leveleket gyártott, illetve írt át - próbálkozott, ezért végződött kudarccal a két korábbi eljárás. Az ügyész szerint Mills azért tett hamis vallomást, hogy megvédje Berlusconit. De Pasquale ötéves börtönbüntetés kiszabását kérte Berlusconira a vesztegetési ügyben.