Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Erdogan bejelentette választási győzelmét és megfenyegette ellenlábasait

Most számonkérés következik, és "megfizetnek" azok, akik veszélybe sodorták az ország nemzetbiztonságát - hangoztatta pártszékháza erkélyéről.
Bejelentette pártja győzelmét a kulcsfontosságúnak tekintett helyhatósági választáson hétfőre virradóra Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, és azzal fenyegetőzött, hogy ellenlábasai megfizetnek azért, amiért összeesküvést szőttek a megbuktatására.

A szavazatok 85 százalékának összesítése alapján az Erdogan vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a korrupciós botrányok és bírálatok ellenére a szavazatok csaknem 45 százalékát gyűjtötte össze, és valószínűleg győzelmet aratott a kulcsfontosságúnak tartott Ankarában is. Az ellenzéki Köztársaság Néppárt (CHP) a voksok 29 százalékával a második helyen van, a Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) pártja pedig közel 15 százaléknyi voksot szerzett.

Az iszlám vallásban gyökerező, konzervatív AKP 2002-ben a szavazatok 38,8 százalékával nyert, 2009-ben pedig közel 50 százalékig jutott el.
"Csalatkozniuk kell azoknak, akik támadták Törökországot" - hangoztatta pártszékháza erkélyéről Erdogan több ezer híve előtt.

"Nem az utcán győztünk, hanem politikai eszközökkel, a demokrácia és a választások révén. Nem adjuk meg magunkat Pennsylvaniának, és az onnan kinyúló csápoknak" - mondta Erdogan. A miniszterelnök az egyesült államokbeli Pennsylvániában élő Fethullah Gülen befolyásos hitszónokra, fő belpolitikai ellenfelére utalt, aki az elmúlt évtizedekben jelentős befolyásra tett szert a rendőrségre és az igazságszolgáltatásra. Törökországban Erdoganhoz hasonlóan sokan gondolják úgy, hogy Gülen Pártja, a Hizmet (Szolgálat) áll a kormányfő tekintélyét megtépázó korrupciós botrányok mögött.

Erdogan azzal fenyegetőzött, hogy most számonkérés következik, és "megfizetnek" azok, akik veszélybe sodorták az ország nemzetbiztonságát. "Holnaptól valószínűleg lesznek egyesek, akik menekülni fognak" - hangoztatta Erdogan.

Kemény szavaiból hírügynökségek arra következtetnek, hogy Erdogan úgy érzi, a kulcsfontosságú helyhatóságoi választáson felhatalmazást kapott a néptől arra, hogy leszámoljon politikai ellenlábasaival.

A 11 éve hivatalban lévő Erdogan tekintélyét letartóztatások és korrupciós botrány kísérik, ám hatalma még mindig stabilnak mondható, még a Twitter mikroblog és a YouTube videomegosztó portál letiltására tett kísérletei nyomán rázúdult külföldi bírálatok ellenére is. Ennek hátterében egyrészt a cselekvésképtelen és megosztott ellenzék, másrészt a kormányfőt tűzön-vízen át támogató, vallásos muszlim középosztály áll, amely Erdoganban látja helyzete felvirágzásának zálogát.

Megfigyelők szerint a kérdés most az, miként hat majd a vasárnapi választás kimenetele a hatvanéves politikus következő lépéseire, például azzal kapcsolatos döntésére, hogy ringbe száll-e nyáron az államfői tisztségért. Erdogan korábban azt hangoztatta, hogy otthagyja a politikai pályát, ha a helyhatósági választáson az AKP nem az élen végez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lövöldözések törtek ki a török helyhatósági választások alatt, halottak

Legkevesebb nyolcan életüket vesztették és tizennégyen megsebesültek vasárnap Törökországban a… Tovább olvasom