Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Esélyes volt, mégse menekült a bin Ladent lebuktató orvos

Az Oszama bin Ladent lebuktató orvos nem akarta elhagyni Pakisztánt, pedig az amerikaiak felajánlották, hogy családjával telepedjen le máshol.
Az Oszama bin Ladent lebuktató, majd tette miatt 33 év börtönre elítélt pakisztáni orvosnak az amerikaiak felajánlották, hogy hagyja el országát, és külföldön telepedjen le, de ő ezt elutasította - közölték egybehangzóan névtelenül nyilatkozó amerikai kormányilletékesek.

A Reuters által helyi idő szerint kedden megszólaltatott két tisztségviselő azt mondta, Sakil Afridinek tavaly május elején ajánlották fel, hogy családjával együtt hagyja el Pakisztánt. Akkoriban végeztek az al-Kaida terrorhálózat vezetőjével amerikai kommandósok az Iszlámábád melletti Abbotábádban.

A washingtoni illetékesek szerint nem világos, hogy Afridi miért utasította el az ajánlatot. Egyikük azt mondta, hogy senki, még az orvos sem feltételezte, hogy Pakisztánban ilyen szigorral megbüntetik azt, aki jót tett az országgal azzal, hogy leleplezte Oszama bin Ladent. Afridi valószínűleg azt gondolta, hogy elismerésben lesz része, s nem számított arra, hogy hazaárulással vádolják meg. Afridi fivére, Dzsamíl azt mondta, hogy testvérének érvényes amerikai vízuma volt, s ha úgy érezte volna, hogy rosszat tett, elhagyhatta volna az országot.

Afridi hamis oltási kampányt szervezett tavaly Abbotábádban, hogy DNS-elemzéshez szükséges mintákat gyűjtsön, és Oszama bin Laden nyomára akadjon. Amerikai illetékesek azt mondták a Reutersnek, hogy a DNS-es azonosítás nem járt sikerrel, viszont az orvos révén sikerült fényt deríteni a terroristavezér küldöncének hollétére, és őt követve jutottak el bin Ladenhez. Május elején amerikai kommandósok rajtaütött a rejtekhelyül szolgáló házon, és végeztek Oszama bin Ladennel.

Afridit a múlt héten hazaárulás vádjával első fokon 33 év börtönre ítélte egy pakisztáni bíróság, amit Washingtonban erősen nehezményeznek. A pakisztáni médiában az elmúlt napokban olyan hírek kaptak lábra, hogy jóval a letartóztatása előtt állítólag korrupcióval, szexuális bűntényekkel, lopással és más bűncselekményekkel vádolták a pakisztáni hatóságok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hivatalosan is elnökjelölt Mitt Romney

Mitt Romney összegyűjtötte a jelöltséghez szükséges delegátusi voksot, miután Texasban is megnyerte… Tovább olvasom