Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Ezrek zarándokoltak Betlehembe

Zarándokok, turisták és helyi keresztények ezrei keresték fel szombaton a ciszjordániai Betlehemet, Jézus születésének a hagyományos hit szerinti helyszínét, az arab világot megrázó politikai változások ellenére.
Sok látogató a belvárosi Jászol-terén gyűlt össze egy 15 méteres karácsonyfa körül, ahol egymást fényképezik és napfürdőznek. A fő esemény az éjféli mise lesz a Születés templomában, amely Jézus születésének vélt helye fölött magasodik. A nap fő eseménye az éjféli mise lesz, amelyet a Születés Templomában tartanak.

A világ egyik legrégebben működő templomát a legenda szerint Jézus születésének helyén emeltek. Karácsonyi homíliájában Fuád Tval jeruzsálemi pátriárka, a Szentföld legmagasabb rangú római katolikus radikális változásokat szorgalmaz a Közel-Keleten, s arra szólítotja fel a vallások vezetőit, ne maradjanak közömbösek a régió népeinek sorsa iránt.

A pátriárka szerint a változásokból nem szabad kimaradni külső szemlélőként. "Nekünk, a vallások vezetőinek, azoknak, akiknek a kezében van a népek sorsa mindent meg kell tennünk népünk megoltalmazása érdekében, tennünk kell a túléléséért, azért, hogy teljesüljenek vágyai" - hangsúlyozza Tval misemagyarázatában, amely az éjféli istentiszteleten hangzik majd, s a jeruzsálemi latin patriarchátus tett közzé előzetesen a honlapján. A közlés szerint a pátriárka kiemelten méltatja majd Mahmúd Abbász palesztin elnöknek "a közel-keleti békéért tett következetes erőfeszítéseit, amelyek legfőbb célja egy palesztin állam megteremtése".

Katolikus
Katolikus papok vonulnak a Születés temploma előtt, a betlehemi Jászol téren. A templom pontosan azon a helyen épült, ahol a keresztények hite szerint Jézus Krisztus megszületett. (MTI/EPA/Abid El-Haszlamun)

Az izraeli idegenforgalmi minisztérium közleménye szerint mintegy 90 ezer embert várnak a karácsonyi ünnepekre. A tárca szóvivője szerint idén is, akárcsak tavaly, rekordszámban érkeznek látogatók a területre. A szám meglepően magas az arab világban zajló zavargások, az amerikai és az európai gazdasági lejtmenet ellenére.

Victor Batarseh, Betlehem polgármestere reményét fejezte ki, hogy az idei ünnepekkel közelebb kerülnek ahhoz, hogy megvalósuljon a palesztinok álma, az államiság megteremtése. "Ezt a karácsonyt azzal a reménnyel ünnepeljük, hogy a közeljövőben megszerezzük a jogot az önrendelkezésre, a jogot a saját demokratikus, világi állam megteremtésére Palesztina földjén. Éppen ezért olyan egyedi a mostani karácsony" - tette hozzá a város elöljárója.

Ciszjordániában csökken a keresztények száma. Egyesek szerint ennek gazdasági okai vannak, mások szerint ez a muzulmán többség részéről megmutatkozó zaklatás és megkülönböztetés miatt van. A keresztények elvesztették többségüket Betlehemben is, ahol a mintegy 50 ezer palesztin lakos kétharmada muzulmán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már jobban van Fülöp herceg

Az udvar tájékoztatása szerint jól érzi magát a brit uralkodó 90 esztendős férje, akin az éjszaka sürgősségi szívműtétet hajtottak végre. Tovább olvasom