Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 15°C | 25°C Még több cikk.

Felálltak a csapatok a Google Hold-versenyére

Tizenhét országból összesen 29 csapat jelentkezett a Google Lunar X Prize (GLXP) elnevezésű nemzetközi megmérettetésére. A fődíjat az a csapat nyeri, amely először juttat el - legalább kilencven százalékban magánerőből finanszírozott - járművet a Holdra, és hajt végre megadott határidőn belül bizonyos feladatokat.
A Google támogatásával 2007-ben meghirdetett verseny szervezői szerint a nyertest várhatóan már 2015-ben megnevezhetik.

"A verseny hivatalosan is elkezdődött"- monda Peter Diamandis, az X-Prize Alapítvány ügyvezetője a BBC hírportálján megjelent beszámolóban.

A csapatok 50 ezer dollárral nevezhettek a harmincmillió dollár összdíjazású nemzetközi megmérettetésre. A húszmillió dolláros fődíjat az a csapat nyeri, amely nemcsak elsőként juttat járművet a Holdra, hanem annak felszínén legalább 500 métert meg is tesz, és erről videót küld vissza a Földre.

A szervezők szerint a non-profit alapítványoktól kezdve, az egyetemi csapatokon át egészen a jól finanszírozott üzleti vállalkozásokig rendkívül változatos összetételű csapatok jelentkeztek.

A résztvevők között már vannak olyanok is, akik helyet is béreltek azokon az űrhajókon, amelyek a Holdra juttatják a robotokat.

A versenyzők között van a magyar Puli Space Technologies Kft. (PST) fiatal mérnökökből és kutatókból álló csapata is. A Puli Hold-misszióját és ismeretterjesztéssel kapcsolatos elképzeléseit bárki támogathatja a legkisebb, ezer forintos felajánlással. A projekt részleteiről és a lehetséges támogatási formákról a csapat honlapján, a www.pulispace.com oldalon olvashatnak az érdeklődők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pápa fogadta az orosz elnököt

XVI. Benedek pápa és Dmitrij Medvegyev orosz elnök csütörtökön kölcsönösen kifejezték, hogy… Tovább olvasom