Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Felfüggesztette tevékenységét a BBC hírigazgatója

A bejelentés előtt egy nappal lemondott a vezérigazgató, az alig két hónappal korábban kinevezett George Entwistle, és az sem bizonyos, hogy irányítótestületének elnöke, Lord Patten a tisztségében maradhat.
Felfüggesztette tevékenységét hétfőn a BBC hírigazgatója és helyettese az első számú brit közszolgálati médiatársaságnál kirobbant súlyos etikai botrány vizsgálatának idejére.

Helen Boaden és Steve Mitchell hétfői bejelentése előtt egy nappal lemondott a BBC vezérigazgatója, az alig két hónappal korábban kinevezett George Entwistle, és hétfői londoni sajtókommentárok szerint az sem bizonyos, hogy a BBC irányítótestületének elnöke, Lord Patten a tisztségében maradhat.

Az egyre dagadó botrányt az robbantotta ki, hogy a BBC legnézettebb esti hírműsora, a Newsnight minapi riportja nyomán alaptalanul pedofil bűncselekmény gyanújába keveredett a kormányzó Konzervatív Párt egyik tekintélyes veterán politikusa.

Boaden és Mitchell hétfői önkéntes "félreállásának" közvetlen előzménye nem ez az ügy, hanem még egy néhány héttel korábban kipattant, hasonlóan nagy port kavaró, szintén pedofil jellegű botrány, ám a két eset most már teljesen egybemosódik, és egybehangzó sajtóértékelések szerint az utóbbi évtizedek legsúlyosabb etikai és megítélésbeli válságába sodorta a BBC-t.

Nemrégiben kiderült, hogy a BBC valaha legnépszerűbb műsorvezetője, a tavaly októberben 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile - aki az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig vezette a BBC televízió különböző könnyűzenei és gyermekműsorait - csaknem negyven éven keresztül súlyos szexuális bűncselekmények végeláthatatlan sorát követte el 12-13 éves lányok és fiúk sérelmére, nem egyszer a BBC helyiségeiben.

A botrányt súlyosbítja, hogy a Newsnight már az év elején vizsgálatot indított és feltáró riportfilmet is készített Savile múltjáról, ám a program végül szerkesztői utasításra nem kerülhetett adásba, és az ügyet az egyik rivális kereskedelmi televízió szellőztette meg. A BBC-t emiatt az a vád érte, hogy a társaság megpróbálta eltussolni a kibontakozó botrányt.

Helen Boaden hírigazgató és helyettese formálisan ennek az ügynek a belső kivizsgálásáig függesztette fel tevékenységét, ám időközben újabb vizsgálatok indultak a BBC-nél, ezúttal azért, mert a Newsnight leadott egy riportot, amelynek viszont - mint a BBC hétvégén leköszönt volt vezérigazgatója maga is elismerte - nem lett volna szabad adásba kerülnie.

A hírműsor oknyomozó újságírói egy évtizedekre visszanyúló walesi gyermekmolesztálási ügyet dolgoztak fel. Bár a műsorban nevek nem hangzottak el, de a riportban megszólaltatott - immár felnőtt korú - sértett szavaiból egyenesen arra lehetett következtetni, hogy az egyik elkövető a jelenleg 70 éves Lord Robert Alistair McAlpine, aki 1990-ig a brit Konzervatív Párt kincstárnoka és Margaret Thatcher egykori tory miniszterelnök tanácsadója volt.

Rövid idő alatt kiderült azonban, hogy ebből egy szó sem igaz, és a veterán konzervatív politikust gyanúba keverő, teljesen alaptalan információ helytállóságát a műsor szerkesztői előzetesen nem ellenőrizték. Az azonnal kirobbant - néhány héten belül második - komoly etikai botrány nyomán a hétvégén lemondott George Entwistle vezérigazgató, elismerve, hogy a BBC főszerkesztőjeként őt terheli a végső felelősség a történtekért.

Több hétfői brit lap szerint azonban nincs biztonságban a BBC-t irányító testület, a BBC Trust elnöke, Lord Chris Patten állása sem, különösen azután, hogy kiderült: Patten személyesen hagyta jóvá, hogy Entwistle - aki alig 54 napot töltött a BBC vezérigazgatói posztján - 450 ezer font (160 millió forint) végkielégítéssel távozhatott tisztségéből.

Olvasóink írták

  • 1. klj-54 2012. november 12. 12:10
    „Ez nálunk elképzelhetetlen!
    Szalai Anomália már régen lemondhatott volna, ha lenne a tisztességnek akár csak egy picike szikrája is benne.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bozóttűz pusztít Ausztráliában

Port Lincoln közelében 7 lakóház és 12 épület égett le, a lakosság egy részét evakuálni kellett,… Tovább olvasom