Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Felgyújtotta magát egy munkanélküli férfi

A 48 éves tunéziai férfi egyike azoknak a munkanélkülieknek, akik napok óta ülősztrájkot folytattak a gafszai kormányzóság előtt.
Felgyújtotta magát egy férfi csütörtök délután a tunéziai Gafsza kormányzósági épülete előtt, a munkanélküliség sújtotta közép-nyugati bányavidék székhelyén, ahol éppen három miniszter tett látogatást - közölték szakszervezeti források és helyszíni lakosok.

Nagyon súlyos állapotban szállították kórházba a munkanélküli férfit. A szakszervezet egyik helyi embere szerint összecsapás zajlott le a városbeliek és a rendfenntartók között. Mint mondta, "aggasztó a helyzet, és fennáll a veszély, hogy elfajul".

A férfi, aki meggyújtotta magát, 48 éves, három gyereke van, és egyike azoknak a munkanélkülieknek, akik napok óta ülősztrájkot folytattak a gafszai kormányzóság előtt. Egy helyi forrás szerint találkozni akart a városba látogató miniszterekkel, de választ se kapott kérésére. Benzint öntött a ruhájára és egyetlen szó nélkül felgyújtotta magát - számolt be egy tanú.

Valamivel több mint egy évvel ezelőtt, 2010. december 17-én egy másik munkanélküliség által sújtott városban, Szidi Buzidban egy vándor árus gyújtotta fel magát, s ezzel robbant ki a tunéziai forradalom.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tombol a tél Csehországban és Szlovákiában

Sűrű havazás és szélvihar okoz fennakadásokat a közlekedésben. A hegyekben estig 70-75 centiméternyi hó várható. Tovább olvasom