Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 18°C Még több cikk.

Felmentették a vádak alól Hágában Haradinajt

A délszláv háborúk idején elkövetett súlyos bűncselekmények ügyében eljáró ENSZ-törvényszék ügyészsége háborús, valamint emberiesség elleni bűnökkel vádolta volt koszovói kormányfőt, egykori gerillaparancsnokot.
Felmentette csütörtökön az ellene emelt vádak alól Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfőt, egykori gerillaparancsnokot a hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tanácsa.

A délszláv háborúk idején elkövetett súlyos bűncselekmények ügyében eljáró ENSZ-törvényszék ügyészsége háborús, valamint emberiesség elleni bűnökkel vádolta Haradinajt, és legalább húsz év szabadságvesztés kiszabását kérte. A bíróság azonban nem találta bizonyító erejűnek a tanúvallomásokat.

A férfi az 1998-1999-es koszovói harcok idején az albán többségű Koszovó Szerbiától történő elszakadásáért küzdő Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) nevű gerillahadsereg regionális parancsnoka volt. A belgrádi hatóságok szerint parancsnoksága alatt több mint háromszáz szerbet és számos, az UCK-hoz nem lojális albánt gyilkoltak meg, továbbá több mint négyszáz embert raboltak el.

Az 1968-ban született, albán nemzetiségű, muszlim vallású Haradinaj 1989-ben elhagyta Jugoszláviát, és Svájcban kért politikai menedékjogot, ahol a szerb sajtó szerint egy ideig éjszakai klubok kidobó embereként dolgozott. Ott csatlakozott a Koszovói Nemzeti Mozgalomhoz, amelyből később az UCK megalakult. 1996-ban Albániába került, ahol állítólag diverzánskiképzést kapott, majd Koszovóban egyes állítások szerint megszervezte a fegyvercsempészetet. 1998-ban a metohijai operatív övezet parancsnoka lett, és a vád szerint parancsnoksága alatt követték el a bűncselekményeket.

A hágai törvényszék az első fokú eljárásban, 2008 áprilisában felmentette a terhére rótt 37 vádpont alól. A fellebbezési tanács azonban 2010 júliusában megsemmisítette a felmentő ítéletet, arra hivatkozva, hogy a tanúkat megfélemlítették. A pert hat vádpont alapján tavaly felújították.

Haradinaj a 2004-es választások eredményeként Koszovó miniszterelnöke lett, de három hónapra rá a nemzetközi törvényszék vádat emelt ellene, ezért lemondott posztjáról, és önként feladta magát Hágának. A fellebbezési tanács 2010-es döntése után újból őrizetbe került, ám idén május elején ideiglenesen szabadlábra helyezték, azzal a feltétellel, hogy az EU koszovói rendőri és igazságügyi missziója (EULEX) hetente ellenőrzi. Most, a felmentő ítélet nyomán megszüntették a vele szemben elrendelt korlátozó intézkedéseket.

A mostani, megismételt eljárás során a bíróság szerint egyfelől nem volt hitelt érdemlően megállapítható, hogy Haradinaj tudott volna bármilyen bűncselekményről, amit emberei állítólagosan elkövettek a Jablanica nevű településen. Másfelől azok a tanúk is "következetlen és megbízhatatlan" vallomást tettek, akik az UCK által elfogott nyolc személy megölését állították.

Haradinaj két volt UCK-s vádlott-társát, Idriz Balajt és Lahi Brahimajt szintén felmentették.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tornádók és áradások söpörnek át Olaszországon

Több városban is tornádó pusztított Olaszországban. Az ország északi és középső területein a heves… Tovább olvasom