Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Feloszlott a görög parlament, kiírták az új választásokat

Karolosz Papuliasz görög államfő június 17-re írta ki az új választásokat.
Karolosz Papuliasz görög államfő a várakozásoknak megfelelően szombat délelőtt rendeletileg feloszlatta a parlamentet és június 17-re kiírta az új választásokat.

Az elnöki rendeletet a parlament épülete előtt függesztették ki.

A május 6-i előre hozott választások eredményként kialakult parlament csütörtökön ült össze, és mindössze két ülést tartott. Ez volt a legrövidebb életű törvényhozás a II. világháború utáni görög történelemben. Feladata arra szorítkozott, hogy megválassza saját elnökségét és egyéb testületeit, hogy az alkotmánynak megfelelően fel lehessen oszlatni.

A május eleji választásokon a konzervatív Új Demokrácia párt győzött, de csak 108 képviselői mandátumot szerzett a 300 fős parlamentben, és nem tudott kormányt alakítani. A második és harmadik helyezett - két baloldali párt - is hasztalan próbálkozott ezzel, és végül a pártok szakértői kormány létrehozásában sem tudtak megállapodni, ezért ki kellett írni az újabb választásokat.

A széttagolt parlament és az EU-val kötött hitelmegállapodást, illetve az ehhez előírt takarékossági csomagot támogató pártok népszerűségének meredek hanyatlása kétségessé tette Görögország euróövezeti tagságát.

Korábban írtuk

Angela Merkel német kancellár telefonbeszélgetést folytatott Karolosz Papuliasz görög államelnökkel pénteken, és azt a reményét hangsúlyozta, hogy a júniusi választások után gyorsan felállhat egy "erős, cselekvőképes" kormány Görögországban.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a június 17-i választásokon az Európa-barát görög pártok jobban szerepelnének, mint a május 6-án rendezett előre hozott voksoláson.

Az európai sajtó ugyanakkor már egy esetleg bekövetkező görög gazdasági összeomlás várható európai következményeit taglalta.

Támogatásáról biztosította a görög politikai vezetőket Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, ugyanakkor nyomatékosan óva intette őket az euróövezetből való kilépéstől pénteken Athénban.

A szociáldemokrata politikus Papuliasz államelnökkel folytatott megbeszélésén leszögezte: az Európai Unió és a hitelezők "nem leigázni" akarják az országot, és az EU "tiszteletben fogja tartani a görög nép döntését", az új parlamenti választások eredményét.

Olvasóink írták

  • 1. mézkúp 2012. május 20. 07:41
    „Kormányunk is követhetné Őket.................... :/”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parkoló kamionnak ütközött egy busz - 16-an meghaltak

A baleset az észak-indiai Uttar Prades államban történt szombat virradóra. Tovább olvasom