Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Ferenc pápa a Vatikánba várja a palesztin és izraeli elnököt

Az egyházfő úgy fogalmazott, hogy szentföldi útjának célja egyszerű volt: reményt akart vinni a háborúkkal oly régóta együtt élő és oly sokat szenvedett Közel-Keletre.
Ferenc pápa a szentföldi útját követő első vatikáni audiencián látogatásának üzenetéről beszélt, megerősítve azt is, hogy közös békeimára várja a Vatikánba Mahmúd Abbász palesztin elnököt és Simon Peresz izraeli államfőt.

A pápa az egyház nagy napjának nevezte a Szentföldön tett látogatását. A Szent Péter téren szavait hallgató, mintegy ötvenezer fős tömeg előtt az egyházfő úgy fogalmazott, hogy szentföldi útjának célja egyszerű volt: reményt akart vinni a háborúkkal oly régóta együtt élő és oly sokat szenvedett Közel-Keletre. Az ott élőknek "joguk van végre ahhoz, hogy megismerjék a békét" - hangoztatta az egyházfő.

A pápa kijelentette: a békét nem iparszerűen gyártják, hanem napról napra, kézműves munkával kell felépíteni. A béke kézműveseinek nevezte Mahmúd Abbászt és Simon Pereszt is, akiket - mint mondta - azért hívott a Vatikánba, hogy együtt imádkozzanak vele a békéért.

Szavait más nyelveken, köztük arabul is megismételték.

Az AGI olasz hírügynökség értesülései szerint a palesztin és az izraeli vezető - akik elfogadták a katolikus egyházfő meghívását - már a következő napokban a Vatikánba érkezhet. Federico Lombardi szentszéki szóvivő korábbi pontosítása szerint a közeljövőben esedékes találkozó dátumát még nem tűzték ki. Izraeli híradásokban a szentföldi pápalátogatás idején a június 6-i dátumot valószínűsítették.

Ferenc pápa szerdán példaértékűnek nevezte azt, amit Jordánia tesz a szíriai menekültek befogadására. Az egyházfő hasonló segítséget sürgetett a nemzetközi közösség részéről is.

Az I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával Jeruzsálemben tartott imával kapcsolatban a pápa úgy fogalmazott, fáj a szíve a keresztény egyházak megosztottsága miatt. Ferenc pápa a katolikus egyház nevében bocsánatot kért azért, amit "a megosztottság előidézéséért tettünk". Kijelentette, hogy I. Bartolomaiosszal "barátok, fivérek", és mindent megtesznek az egyház egységéért.

Az Il Giornale című olasz jobbközép napilap szerdán arról írt, hogy elődjeivel - II. János Pállal és XVI. Benedekkel ellentétben - Ferenc pápa nem beszél nyelveket, és a Szentföldön is kizárólag olaszul és spanyolul beszélt. Ennek ellenére néha mindenki másnál jobban megérteti magát, hiszen "egyetemes nyelvet beszél" - írta az olasz újság.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűzharc a donyecki a biztonsági szolgálat épülete előtt

Szemtanúk az ukrán hírügynökséggel közölték, hogy két katonai repülőgép köröz Donyeck központi… Tovább olvasom