Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Ferenc pápa: elég volt a háborúban levő országok fegyverzéséből

A fegyverkereskedelem ellen emelte fel ismét a szavát a katolikus egyházfő.
A fegyverkereskedelem ellen emelte fel ismét a szavát Ferenc pápa kedden a Líbiában az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei által legyilkolt kopt túszoknak szentelt misén.

Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén megemlékezett a lemészárolt 21 egyiptomi kopt keresztényről, s mártíroknak nevezte őket.

Homíliájában Ferenc pápa így fogalmazott: elég volt azokból az országokból, amelyek fegyvert adnak el a háborúban álló országoknak. Az egyházfő a "halállal üzletelőknek" nevezte a fegyverrel kereskedő államokat. Hozzátette: akármilyen újságot olvasunk, bal- vagy jobboldalit, a hírek több mint kilencven százaléka pusztításról szól. Az ember teremteni is képes, de megvan benne annak a képessége is, hogy mindent elpusztítson - hangoztatta Ferenc pápa.

Az egyházfő 2013-as megválasztása óta többször elítélte már a fegyverkereskedelmet, s hangsúlyozta, hogy a háborúk mögött nagyon gyakran a fegyverkereskedelem üzleti érdekei húzódnak meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Merkel, Porosenko és Putyin telefonon tárgyalt

A térségbeli tűzszünetről, a kelet-ukrajnai Debalceve település környékén kialakult helyzetről,… Tovább olvasom