Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Fokozódik a feszültség Peking és Tokió között

Peking - Vasárnapra virradóra ismét berendelték Japán nagykövetét a pekingi külügyminisztériumba, s ezúttal Taj Ping-kuo (Dai Bingguo) államtanácsos követelte a Kelet-kínai-tengeren elfogott kínai halászhajó és legénysége azonnali szabadon bocsátását - derül ki a kínai külügyi tárca közleményéből.
A kínai politikus "bölcs politikai döntésre" szólította fel Japánt, s a közlemény szerint: óva intette "a helyzet hibás megítélésétől, s határozottan kifejezte a kínai kormány mélységes aggodalmát, ismertette komoly és jogos álláspontját". A külügyi tájékoztatásban az szerepel, hogy a nagykövet ígéretet tett az elhangzottak azonnali továbbítására kormánya számára.

Taj az eddigi legmagasabb rangú kínai vezető, aki hivatalosan tiltakozott Niva Uicsirónál amiatt, hogy a japán parti őrség kedden feltartóztatott a vitatott hovatartozású Tiojü-szigetek (Diaoyu) térségében egy kínai halászhajót, elfogta a hajót és legénységét, majd a kapitányát tíz napi elzárásra ítélte. Korábban két alkalommal külügyminiszter-helyettesi szinten kérették be a nagykövetet, illetve pénteken Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszter követelte nála személyesen a hajó és legénysége azonnali és feltétel nélküli elengedését.

Kína pénteken elhalasztotta szeptemberre tervezett második tárgyalását Japánnal, amely a vitatott hovatartozású területen tervezett közös földgáz, illetve esetlegesen olaj kitermelését célozta volna.

Kína szerint az incidens nemzetközi vizeken történt, míg Tokió azt állítja, hogy japán felségterületen. Peking elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Tiaojü-szigeteknél, amelyek feletti szuverenitása számára megkérdőjelezhetetlen, a japán törvények alapján járjanak el. Tokió viszont úgy véli: a kínai hajó kapitányának agresszív - ütközésekkel is járó - viselkedését meg kellett büntetnie. Kínában civilek tüntettek a japán nagykövetség előtt és az interneten japán termékek bojkottjára hívtak fel, míg Japánban megjelentek olyan vélemények, amelyek szerint a kínai hajót el kellett volna süllyeszteni.

A II. világháborús japán agresszió rémtettei miatt a Japánnal szembeni konfliktusokban Kína és a kínaiak reakciójában egyértelmű szerepük van az érzelmeknek. A közvéleményre általánosan jellemző egyfajta parázsló - a történelmi okokra visszavezethető - japánellenesség, s a támadónak ítélt japán fellépés, illetve a nyilvános és erélyes kínai kormányzati tiltakozás Kínában egyértelműen gerjeszti a Japánnal szembeni indulatokat.

Olvasóink írták

  • 3. történész 2010. szeptember 12. 16:27
    „Jövőre már a ferde szemű banda az USA hajóit fogja megtámadni..akkor kell azt a sok hazaáruló tőkést felelősségre vonni akik saját népük megélhetését elvéve Kínába rohant még nagyobb extra profitért. Ideje lesz a forró olajban párolásnak..mert annál nagyobb bűn nincs mint a saját közösségét haszonért tönkre tenni..”
  • 2. sima 2010. szeptember 12. 12:33
    „"Japánban megjelentek olyan vélemények, amelyek szerint a kínai hajót el kellett volna süllyeszteni."

    Én is ezen a véleményen vagyok.”
  • 1. zero 2010. szeptember 12. 10:45
    „Hát ez előfordul Europában is naponta . Kínában egyértelműen gerjeszti a Japánnal szembeni indulatokat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Moszkvában is mecsetépítés ellen tiltakoztak

Az orosz fővárosban csaknem ezren tiltakoztak szombaton a Tyeksztyilscsiki negyedben tervezett mecsetépítés ellen. Tovább olvasom