Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Földrengések sorozata rázta meg Christchurch-t

Kis és közepes erejű földrengések sorozata rázta meg hétfőn Új-Zéland második legnagyobb városát, ahol nem egészen öt hónapja 180-an vesztették életüket egy nagy erejű földrengésben.
Az amerikai földtani intézet helyi idő szerint déltől (közép-európai idő szerint éjjel két órától) öt olyan földrengést mért Christchurch környékén, amely meghaladta a 4,3-as erősséget. A legerősebb - 6-os erősségű - rengés középpontja a várostól tíz kilométerre délkeletre volt, 9 kilométer mélyen.

A rengéssorozat kisebb károkat okozott - egy üres épület összedőlt és a keleti városrészben 10 ezer lakás maradt áram nélkül -, de néhány könnyű sérültet leszámítva áldozatokról nem érkezett jelentés. Elővigyázatosságból átmenetileg lezárták a város repülőterét, és kiürítették a bevásárlóközpontokat.

A lakóépületekből, irodákból és iskolákból sokan kiszaladtak ijedtükben az utcára. A városban még elevenen él az öt hónappal korábbi, súlyos károkat okozó földrengés emléke.

Február 22-én egy 6,3-as erősségű földmozgás következtében 181-en haltak meg Christchurchben. Ez volt az elmúlt 80 évben a legtöbb halálos áldozatot követelő földrengés Új-Zélandon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

RTL-esekkel zuhant le egy léghajó

Lezuhant egy léghajó vasárnap éjszaka Németországban, a balesetben a jármű pilótája életét… Tovább olvasom