Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

Gázából rakétákkal lőtték Izrael

A hadsereg illetékesei szerint az utóbbi napokban nem voltak előzetes riasztások, amelyek felkészítettek volna a lövedékekre.
A Gázai övezetből a tavalyi Erős szikla hadművelet óta először rakétákkal lőtték kedd este Izraelt – jelentette az izraeli tízes kereskedelmi tévécsatorna esti híradása.

Az ország déli, a gázai övezettel szomszédos részén és Asdódban kilenc hónap után újra megszólaltak a légvédelmi szirénák, de az első értesülések szerint nincsenek sebesültek vagy anyagi kár. A területet legalább öt rakéta érte.

A hadsereg illetékesei szerint az utóbbi napokban nem voltak előzetes riasztások, amelyek felkészítettek volna a lövedékekre. Egyelőre nem világos, hogy szerdán megkezdődik-e a tanítás a veszélyeztetett településeken.

A Gázai övezetet uraló Hamász elleni tavaly nyári Erős szikla hadműveletet lezáró tűzszünet óta nem csapódtak be gázai rakéták izraeli területen.

Or Heller, a tévé katonai szakértője szerint az övezetben egymással és a Hamásszal harcban álló különböző radikális iszlamista szervezetek vitája miatt lőhették Izraelt, de az efféle lövedékek útnak indítását a Hamász mindeddig sikeresen megakadályozta.

Egyelőre egyik Gázában működő szervezet sem vállalta a felelősséget a támadásért.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Obama ˝egyre agresszívabbnak˝ nevezte Moszkva magatartását

Az Egyesült Államok elnöke kedden a washingtoni Fehér Házban fogadta Jens Stoltenberget, a NATO… Tovább olvasom