Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Gazdag család gyerekét találták meg holtan

Az egyik legutóbbi, nagy feltűnést keltő oroszországi emberrablás áldozatát, egy gazdag család lányát vélhetően megtalálták Moszkva mellett holtan - jelentette a Komszomolszkaja Pravda című lap csütörtökön.
Az áldozat a március 26-án eltűnt Viktorija Teszljuk, a Lukoil kőolaj-ipari konszern egyik vezető menedzserének a 16 éves lánya. Vikának eltörték az orrát, az állát, kiverték a fogait, a fején tompa tárgytól származó töréseket találtak, az arcát szétmarták a vadak. Nem rabolták ki, ékszerei megvannak, de eltűnt a táskája, amelyben pénz és mobiltelefon volt.

A rendőrség - amely ezúttal még látnokok segítségét is igénybe vette - szinte bizonyos abban, hogy Vika Teszljuk holttestét találták meg egy út mentén, azt a ruhát viseli, amelyben eltűnt. Most genetikai vizsgálattal igyekeznek megállapítani a személyazonosságot.

A rendőrség szerint nem kizárt, hogy Viktoriját kínozták, talán apjára vonatkozó adatokat akartak kiszedni belőle.

A lány a nagymamájával lakott egy Moszkván kívüli település kertvárosi részében, szülei Kazahsztánban dolgoztak. Különórára indult busszal, s feltételezik, hogy maga ült be egy idegen autóba, amelynek utasai felajánlhatták, hogy elviszik Moszkvába.

Vika csak egy eset a sok közül: Oroszországban tavaly 700 embert, köztük 200 gyereket raboltak el.

Egy másik, nagy feltűnést keltő esetben, április 19-én, Ivan Kaszperszkijt, a számítógépes biztonsággal foglalkozó Kaspersky Lab alapítójának húszéves fiát rabolták el, de szerencséje volt: egy eladósodott nyugdíjas házaspár akarta hiteleit törleszteni a váltságdíjból, vagyis amatőrök kezébe került, és három nap után sikeresen kiszabadították.

Oroszországban, elsősorban Moszkvában, nagyon sok dúsgazdag ember él, és a legtöbben nem győznek eléggé vigyázni magukra és gyerekeikre. Páncélozott autókon, fegyveres testőrökkel járnak, némelyikük egész kis magánhadsereget tart fenn, házaikat magas falak veszik körül, a belvárosi lakások előtt pedig az őrség gyakran a lépcsőházban ver tanyát.

A gyerekeket többnyire külföldre küldik tanulni, s ezt javasolja a rendőrség is. Jelena Baturina építkezési vállalkozó, Jurij Luzskov volt moszkvai polgármester felesége külön iskolát építtetett lányainak, de már ők is Londonban tanulnak. Akad, aki otthon taníttatja a gyerekét. Azokra a gazdag gyerekekre pedig, akiket elengednek iskolába, nem ritkán fegyveres őr vigyáz egész nap, a tanítás alatt például az osztályterem ajtaja előtt állva.

Vika Teszljuk kivétel volt: testőrök nélkül járt, tömegközlekedési eszközt vett igénybe. Akárcsak Ivan Kaszperszkij, ő is megadta lakása címét, sőt a telefonszámát is a Vkontaktje orosz társasági honlapon.

A rendőrség feltételezései között ilyenkor a válságdíj-követelés mellett mindig szerepel az, hogy esetleg a szülők üzleti versenytársai állnak az emberrablás mögött.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az SNS magyarellenes plakátjai Szlovákiában

Magyarellenes óriásplakátokkal borzolja a kedélyeket Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Párt (SNS). Tovább olvasom