Délmagyar logó

2018. 10. 19. péntek - Nándor 11°C | 22°C Még több cikk.

Gulyás Gergely Berlinben: Németország fordulatot hajtott végre a bevándorláspolitikában

Németország egyértelmű fordulatot hajtott végre a bevándorláspolitikában, a magyar és a német kormány álláspontja között már nincs "olyan nagy" különbség - mondta Gulyás Gergely szerdán Berlinben a közmédiának.
A Miniszterelnökség élére jelölt fideszes politikus kiemelte, hogy Magyarország megvédi a határait és betartja a schengeni egyezményt. 

Mint mondta, "most már csak abban kell egyetértenünk, hogy mindenféle kötelező elosztási rendszert erkölcsi alappal, és éppen a schengeni szabályok betartása miatt és a Lisszaboni Szerződés alapján joggal utasítunk el".

"A kötelező szétosztás tekintetében van vita köztünk, de ez már nem egy elvi álláspontbeli vita, hanem egy helyzetkülönbségből adódó nézeteltérés" - tette hozzá.

Elmondta: Németország 2015-ben "elég felelőtlen módon járt el", egymilliónál is több embert fogadott be, és "ennek a következményeit szeretné másokkal megosztani".

Magyarország nem ért egyet ezzel a törekvéssel, abban viszont már egyetértés van, hogy az Európai Unió (EU) külső határát meg kell védeni, és "ez a legfontosabb" - húzta alá Gulyás Gergely.

"Azt sajnos még nem látjuk az EU-ban, hogy ennek a kötelezettségnek az elmulasztása szankciókkal járna" - tette hozzá.

Hangsúlyozta: Magyarország számára elfogadhatatlan minden politika, amely a kötelező elosztás felől közelíti meg a migráció kérdését, a magyar álláspont szerint éppen ellenkezőleg, a külső határ védelme felől érdemes elindulni, mert ez a garancia arra, hogy "nem növekedik tovább a baj, amely előállt a 2015-ös döntések
következtében".

Gulyás Gergely Berlinben a többi között részt vesz a Magyarország Barátai Alapítvány és a Philidor Intézet Magyarország Európában - Európa Magyarországon című rendezvényén, amelyet a német szövetségi parlament (Bundestag) alelnökével, Hans-Peter Friedrichhel, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusával közösen nyit meg.

A közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte: "reméljük, hogy a következő ciklus a jobb megértés jegyében telhet". 

Gulyás Gergely hozzátette: "sajnos a tolerancia hiányával találkozunk Berlinben, bármennyire sokat is beszélnek Nyugat-Európában a toleranciáról". 

A magyar kormány kereszténydemokrata politikát folytat, de ennek a politikának "ma Németországban nincs nagy divatja", a kereszténydemokrata politikát csak "óvatosan, félve" lehet vállalni, még akkor is, ha "paradox módon" a legnagyobb német kormánypárt egy kereszténydemokrata erő.

"Éppen ezért fontos az állandó párbeszéd a kormányok, és a pártok között is" - mondta a Fidesz politikusa.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétezer embert evakuáltak Oroszországban egy katonai raktár kigyulladása miatt

Az első jelentések áldozatokról nem számoltak be. Tovább olvasom