Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Haitiba látogatott két korábbi amerikai elnök

Haitiba látogatott hétfőn két korábbi amerikai elnök, Bill Clinton és George Bush, hogy ezzel is hangsúlyozza: az Egyesült Államok nem feledkezik meg a földrengés pusztította országról.
A két politikus a romok borította fővárosban, Port-au-Prince-ben találkozott René Préval haiti elnökkel, és felkereste a helyi Mars-mezőn felépült sátor- és bódévárost, ahol mintegy 60 ezer, januárban hajléktalanná vált ember lakik szűkös körülmények között.

Bush most jár először Haitiban, Clinton viszont az ENSZ különleges haiti megbízottjaként két év alatt már ötször volt ott. Látogatásukat a figyelem felkeltésének a céljával a március 31-re New Yorkba összehívott adományozó konferencia elé időzítették, amelytől Haiti kormánya 11,5 milliárd dollárt remél az újjáépítésre. Az Egyesült Államokban Barack Obama elnök kérésére Bush és Clinton vállalta a gyűjtés irányítását. A Clinton-Bush Haiti Alap már 37 millió dollárt kapott, köztük Obamától is 200 ezret a Nobel-békedíjjal járó összegből.

Haitit, s ezen belül főként Port-au-Prince környékét január 12-én rázta meg a hatalmas földrengés, amelynek becslések szerint 230 ezer halálos áldozata volt, és 1,3 millió ember maradt hajlék nélkül. Nagy részük még mindig sátrakban és kunyhókban lakik, noha már közeledik az áradásokkal kísért esős évszak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vita az RMDSZ és kormánypartnere között

Nyilvános vita alakult ki a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és a vele együtt kormányzó Romániai… Tovább olvasom