Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Halálos fertőzés: 6-an haltak meg a sajttól

Négy osztrák és két német halt meg egy ausztriai sajtüzem listeria baktériummal fertőzött termékeinek fogyasztásától tavaly - közölte az osztrák egészségügyi minisztérium.

A tárca hétfőn este megerősítette a sajtóértesülést, hogy a sajtokat a stájerországi Prolactal GmbH gyártotta. Közlésük szerint a fertőzött termékeket kivonták a forgalomból, miután a vizsgálatok megállapították, hogy egyértelmű összefüggés van azok és a halálesetek között.

A Prolactal tájékoztatása szerint az érintett termékeket az élelmiszer-biztonsági hatóságtól kapott értesítést követően január 23-án visszahívták az európai forgalmazóktól, és azok egy nap alatt lekerültek az üzletek polcairól.

A listeria baktérium tej- és hústermékekben fordul elő, és agyvelőgyulladást okozhat. A grazi egyetem bakteriológiai intézetének vezetője szerint azokra nézve veszélyes, akiknek nagyon legyengült az immunrendszere. Mérsékelt kockázatot jelent még idősekre és terhes nőkre is. A tünetek hasonlítanak egy influenzás fertőzéshez, fejfájás, láz, rosszullét, gyengeség jelentkezik - mondta Egon Marth az osztrák hírügynökségnek.

A minisztérium adatai szerint tavaly Ausztriában 45 listeriás megbetegedés történt, ebből tizenkettőt a Stájerországban kimutatott baktériumtörzs okozott és négyen haltak bele a fertőzésbe. Idén eddig 11 fertőzést tartanak számon, ebből egy halálos kimenetelű volt, de nem hozható összefüggésbe a Prolactal sajtjával.

Olvasóink írták

  • 8. Sajtoskifli 2010. február 16. 17:25
    „Érdekes mennyire intelligensen tudják arra kezelni a dolgokat....cég neve kiírva...azonnali nyilatkozat stb.
    Példát lehetne venni.....”
  • 7. bélás 2010. február 16. 15:55
    „mondtam már hogy nem kell .... veszett medvével :)”
  • 6. Titanilla 2010. február 16. 15:43
    „3.sz. Jó ha vizet sem iszol. Emlékezetem szerint a liszttel is voltak már gondok. És lehet a zöldségekkel is. Sőt halálosan veszélyes emberek is vannak!!!”
  • 5. asztenoszsz 2010. február 16. 15:29
    „Nesze neked nyugat...”
  • 4. franzvon 2010. február 16. 15:12
    „A Listeria monocytogenest először 1926-ban azonosították nyulakban és tengerimalacokban kialakult mononucleosis kórokozójaként. A fertőzött állatok típusos monocytosist mutattak, ezért a kórokozó a Bacterium monocytogenes nevet kapta. Az emberi fertőzést három évvel később írták le. Ugyanezen baktérium jelenlétét igazolták 1936- ban perinatalis fertőzésekben is.
    . A korábban ritka kórokozónak számító L. monocytogenest egyre gyakrabban igazolják az 1960-as évek óta, mely valószínűleg a háztartási hűtőberendezések és a félkész élelmiszerek széles körű elterjedésével magyarázható. Noha az általános népességben ma sem tartozik a gyakori fertőzések közé, újszülöttek, várandósok, időskorúak és immunhiányos betegek körében életveszélyes állapot kialakulásához vezethet.

    Az organizmus igen ellenálló az alacsony hőmérséklettel, a lúgos vegyhatású közeggel és a nagy sókoncentrációval szemben, ennél fogva kedvező feltételeket talál szaporodásához a talajban, az ivóvízben, a szennyvízben, az állati ürülékben, az állati takarmányban és a fertőzött hűtött élelmiszerekben is. A talajban hónapokig életképes maradhat, hőkezeléssel és a fertőtlenítőszerek többségével azonban elpusztítható.

    Vízben, tengerimalacban is lehet!”
  • 3. flexsnake 2010. február 16. 14:29
    „,,A listeria baktérium tej- és hústermékekben fordul elő, és agyvelőgyulladást okozhat."
    Mintha már említettem volna hogy nem szabad állati dolgokat enni. Ez a büntetés.”
  • 2. qrumpli 2010. február 16. 13:46
    „Meg a lila tehén”
  • 1. favágó 2010. február 16. 13:27
    „Gyurcsány a hibás?:-((”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Clinton: Irán katonai diktatúra felé halad

Az amerikai külügyminiszter azzal vádolta meg Iránt, hogy katonai diktatúra felé halad. Tovább olvasom