Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Halálos támadást sikerült meghiúsítani New Yorkban

Egyesült Államok - Halálos támadást sikerült meghiúsítani New Yorkban éber járókelőknek és a biztonsági hatóságoknak köszönhetően - jelentette be Michael Bloomberg, New York polgármestere vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A polgármester megerősítette: pokolgépet találtak a manhattani Times Square környékén egy parkoló autóban helyi idő szerint szombat este. A robbanószerkezetet sikerült eltávolítani és hatástalanítani.

Egyelőre nem tudni, hogy ki állhat a robbantási kísérlet mögött. A jelek szerint a házi készítésű robbanószerkezetet amatőr módon szerelték össze - tette hozzá Bloomberg.

Raymond Kelly New York-i rendőrfőkapitány elmondta a sajtótájékoztatón: három propángáztartályt, két benzines kannát, tűzijátékokhoz használt petárdákat és két időzítő berendezést találtak az autóban.

Először egy utcai pólóárus figyelt fel a gyanús terepjáróra, amely üresen állt, viszont járt a motorja. Az árus szólt egy lovas rendőrnek, aki észrevette, hogy füst szivárog a jármű hátsó részéből. A hatóságok lezárták és kiürítették a turista látványosságnak számító, számos színháznak otthont adó zsúfolt tér környéket. A közúti forgalmat elterelték, járókelőket sem engedtek a helyszínre. Kiürítettek több lakóházat és irodaépületet.

A rendőrség kivizsgálja azokat a jelentéseket, amelyek szerint szemtanúk látták, amint valaki sietve elhagyta a sötétzöld Nissan Pathfindert, és ellenőrzik a térfigyelő kamerák felvételeit is. Az autó connecticuti rendszámtáblája nem egyezik a jármű regisztrációs számával - közölte egy rendőrségi szóvivő.

Barack Obama amerikai elnök elismeréssel szólt a New York-i rendőrség "gyors reagálásáról". A belbiztonsági minisztérium tájékoztatást kapott az esetről, és figyelemmel követi a fejleményeket.

Tavaly december végén is kiürítették rövid időre a Times Square környékét egy parkoló kisteherautóban hagyott gyanús csomag miatt, de akkor a riadó vaklármának bizonyult.

Olvasóink írták

  • 2. suzukirobi 2010. május 02. 12:21
    „szerintem erről is a svédek tehetnek, bár vannak olyan részletek amik a norvégokra utalnak”
  • 1. frsbegbie 2010. május 02. 10:22
    „Ezt eléggé lúzer módon oldották meg, ezt a merényletet....
    Még az kellett volna hogy pirossal felfessék a kocsi oldalára hogy BOMBA!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kolumbiai lázadók megöltek öt katonát

Kolumbia - Öt katonát megöltek, és hatot megsebesítettek a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők… Tovább olvasom