Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Halálra ítélték a tavalyi újdelhi csoportos erőszak négy vádlottját

Halálra ítélte pénteken egy indiai bíróság azt a négy férfit, akik tavaly Újdelhiben egy autóbuszon két további társukkal együtt megerőszakoltak és megvertek egy 23 éves diáklányt. Az ítéletet a legfelsőbb bíróságnak is jóvá kell hagynia.
A hatfős csoport egy mozgó buszon többször megerőszakolta és bestiálisan bántalmazta a fiatal nőt, miután annak férfi társát megkötözték és megverték. Később mindkettejüket ruhátlanul kidobták az útra. A diáklány egy szingapúri kórházban belehalt sérüléseibe.

A négy vádlott egyike, a húszéves Vinaj Sarma az ítélet hallatára megtört és sírva fakadt, úgy kellett kivonszolni a tárgyalóteremből. Egy fiatalkorú bűntársukat egy másik bíróság - idén augusztusban - három évi börtönre ítélte, a hatodik vádlott már korábban cellájában öngyilkosságot követett el. A négy férfi a legfelsőbb bíróságnál megfellebbezheti az ítéletet, és elnöki kegyelmet is kérhet.

Az eset miatt korábban országszerte voltak megmozdulások, amelyek hatására szigorították a vonatkozó törvényeket, és próbáltak javítani a rendőrök hozzáállásán, akik nem minden esetben foglalkoztak komolyan az ilyen ügyekkel. Az áldozatul esett diáklány a nők jelképévé vált Indiában, ahol 21 percenként éri őket nemi erőszak vagy támadás, zaklatás.

Indiában a bíróságok évente 130 halálos ítéletet hoznak, de azt az elmúlt 17 év során csupán három emberen hajtották végre. Az ország, amely láthatóan vonakodik a halálos ítéletek végrehajtásától, tavaly az ENSZ-ben ellene szavazott annak a határozatnak, hogy általános moratóriumot vezessenek be a halálos ítéletekre világszerte.

A kormány tavaly óta több reformot valósított meg, egyebek közt a gyorsabb ítéletek érdekében különbíróságokat hozott létre, hogy elkerülje a hasonló ügyekben akár egy évtizedig is elnyúló tárgyalásokat. A négy ember elleni mostani eljárás hét hónapig tartott, ami nagyon gyorsnak számít Indiában.

Olvasóink írták

  • 1. pachakuti 2013. szeptember 13. 16:23
    „Hogy Péntek miért nem maradt az őshazában?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Merkel kihívója beint egy magazin címoldalán

Középső ujját felfelé tartva beintett egy pénteken megjelent magazin címoldalán Peer Steinbrück, a német szociáldemokraták kancellárjelöltje. Tovább olvasom