Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Harcokat jelentettek egy szíriai vegyifegyver-létesítmény közeléből

A több mint két éve tartó szíriai konfliktusban már több mint 70 ezren vesztették életüket.

Harcok robbantak ki vasárnap Damaszkuszban, egy a szíriai vegyifegyverprogrammal összefüggésbe hozott létesítmény közelében - közölték ellenzéki források a szíriai fővárosból.

Az összecsapás a Kásziun hegy lábánál, Damaszkusz északi Barzeh negyedében zajlott, miközben a Bassár-el Aszad elnökhöz hű erők harmadik napja folytatták offenzívájukat, hogy kiszorítsák a fegyveres lázadókat a főváros több fontos negyedéből.

A közlés szerint a lázadók nem rendelkeznek kellő tűzerővel ahhoz, hogy behatoljanak a nagy erőkkel védett tudományos kutatóközpontba, ahonnan a kormányerők rendszeresen tűz alá veszik a városnegyedet.

Az amerikai kormány a múlt héten azt közölte, hogy a szíriai kormányerők valószínűleg mérges gázt vetettek be a lázadókkal szemben. Az értesülésre reagálva a szenátus több tagja is nyomást gyakorolt Barack Obama elnökre annak érdekében, hogy az Egyesült Államok nyújtson erőteljesebb támogatást a szíriai lázadóknak.

John McCain republikánus szenátor vasárnap azt mondta, a nemzetközi közösség katonáinak készen kell állniuk egy esetleges szíriai behatolásra, annak érdekében, hogy ne kerülhessen vegyi fegyver az iszlamisták kezébe. Lindsey Graham szenátor pedig a hadsereg légi erejének semlegesítését szorgalmazta, úgy vélve, hogy az "igen gyorsan megfordíthatná a harcok menetét".

A több mint két éve tartó szíriai konfliktusban már több mint 70 ezren vesztették életüket. A Fehér Ház csütörtökön azt közölte: a harcokban a Bassár el-Aszad vezette kormány valószínűleg kis mennyiségben vetett be vegyi fegyvereket. Damaszkusz tagadta ezt az állítást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az óceánba zuhant Peruban egy turistákat szállító hőlégballon

A fedélzeten heten utaztak, öt nőt kimentettek, ketten eltűntek. Tovább olvasom