Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Harmadik napja megszakítás nélkül tárgyalnak Robert Fico leváltásáról

A pozsonyi törvényhozás szombat este kezdett rendkívüli ülését azzal az indokkal kezdeményezték ellenzéki képviselők, hogy a kormányfő és pártja a felelős a korrupció és a kliensrendszer állítólagos szlovákiai térnyeréséért.
Már harmadik napja tárgyal megszakítás nélkül Robert Fico kormányfő leváltásáról a pozsonyi törvényhozás, amelynek szombat este kezdett rendkívüli ülését azzal az indokkal kezdeményezték ellenzéki képviselők, hogy a kormányfő és pártja a felelős a korrupció és a kliensrendszer állítólagos szlovákiai térnyeréséért.

Tekintettel a parlamenti erőviszonyokra - a szlovák kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelentős többséggel, 86 képviselői mandátummal rendelkezik a 150 fős pozsonyi törvényhozásban -, a kormányfő leváltására gyakorlatilag esélye sincs az ellenzéknek.

Bár ezt a rendkívüli ülést kezdeményező honatyák egyike is elismerte a maratoni vita során, az ülés mégis tovább tart, és az is elképzelhető, hogy harmadik napján sem ér véget. A rendkívüli ülés vitája, a felszólalások iránt egyébként meglehetősen gyér az érdeklődés, a parlamenti padsorokban órák óta alig tízen ülnek, a kormányfő csak itt-ott jelenik meg.

A miniszterelnök leváltásának célját azzal indokolták a rendkívüli ülést kezdeményező képviselők, hogy Robert Ficónak és baloldali kormánypártjának a ténykedése a korrupció elterjedéséhez és a kliensrendszer térnyeréséhez vezetett Szlovákiában. Ennek azt követően adtak hangot, hogy a múlt héten Robert Fico leváltotta Zuzana Zvolenskát, az egészségügyi tárca vezetőjét, akit a szlovákiai média és az ellenzéki pártok összefüggésbe hoztak egy általuk gyanúsnak minősített, nagy értékű beszerzési üggyel. Megfigyelők szerint az ellenzéki kezdeményezés leginkább a hétvégén sorra kerülő helyhatósági választásokkal és az azt megelőző - a szlovák politikai színtéren szinte már kötelezővé vált - hangulatkeltéssel függ össze.

Miután a jelenleg zajló rendkívüli ülés lezárul, a törvényhozás rövid szünet után várhatóan tovább ülésezik majd. Ennek oka, hogy ellenzéki honatyák egy csoportja 44 képviselői aláírással újabb rendkívüli ülés összehívását harcolta ki. Ez utóbbi témája - az egészségügyi miniszter távozásához vezető üggyel ugyancsak összefüggésbe hozott - Pavol Paska házelnök visszahívása lesz.

Elképzelhető azonban, hogy ezt az ülést - a kormánypárt képviselőinek részéről feltételezhető obstrukció miatt - nem tartják meg. Erre úgy nyílik lehetőség, hogy a kormánypárti képviselők - ahogy ezt az obstrukciós eszközt a múltban már használták - nem hagyják jóvá az ülés napirendjét. Erre a jelenleg zajló rendkívüli ülés esetében nem volt lehetőség, mert egy kormánytag visszahívásával indokolt rendkívüli ülés napirendjét nem kell jóváhagyni.

A jelenlegi kormányzati időszakban egyébként az ellenzék már harmadszor próbálja elmozdítani posztjáról a kormányfőt, mindeddig sikertelenül: először tavaly ősszel a Szlovák Gázipari Vállalat (SPP) 49 százalékos részvénycsomagjának állami felvásárlásával összefüggésben próbálkozott, másodszor pedig idén februárban, s azt a még az előző Fico kormányzat (2006-2010) idejéből származó - az ország széndioxid-kibocsátási kvótáinak értékesítésével összefüggő - botránnyal indokolta az ellenzék.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Terrortámadás történt egy harkivi kocsmában

A detonációban 11-en megsebesültek, az ügyészség terrorizmus gyanújával indított nyomozást. Tovább olvasom