Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Hárman kerültek kórházba ebolagyanúval Madridban

Az egyikük egy Lagosból Párizson keresztül Madridba érkező utas, aki már az Air France járatán lázra és a hidegrázásra panaszkodott.
Három lázas beteget kezdtek kezelni csütörtökön a madridi III. Károly klinikán, akiknél felmerül az ebola gyanúja.

Az egyikük egy Lagosból Párizson keresztül Madridba érkező utas, aki már az Air France járatán lázra és a hidegrázásra panaszkodott. Miután a francia gép leszállt a madridi repülőtéren, a hatóságok félreállították. A lázas beteget elkülönítették a többi utastól, és védőöltözetet viselő orvoscsoport vizsgálta meg a fedélzeten.

Az utast rendkívüli biztonsági körülmények között szállították kórházba. A mentőautó rendőri felvezetést kapott, még a sofőr is védőöltözetben volt. A további vizsgálatokat a III. Károly klinikán végzik el, ahol azt a spanyol ápolónőt kezelik, aki úgy kapta el a fertőzést, hogy ellátott egy ebolás beteget.

Az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint az illetőt potenciálisan ebolagyanúsnak tekintik, amíg az ellenkezője nem bizonyosodik be.

A repülőgépen 163-an utaztak, a vizsgálat idejére mindenkit a fedélzeten tartották, de később elhagyhatták a gépet. Csomagjaikat csak fertőtlenítés után kapják majd meg. A járatot törölték és a repülőt is teljesen fertőtlenítik.

Az El Mundo című napilap információi szerint lázzal jelentkezett a kórházban egy spanyol pap is, aki a napokban érkezett haza Libériából, ahol kapcsolatba került ebolás betegekkel.

Egy harmadik ebolagyanús esetet is kezelnek a klinikán, az illetőnek szintén láza van. Ő korábban kapcsolatba került az ebolás spanyol ápolónővel, s így a hatóságok eleve a fertőzésveszély miatt megfigyeltek csoportjába sorolták.

A 44 éves Teresa Romerot hetek óta kezelik, orvosai szerint jobban van, állapota stabil. A kórházban további 15 embert tartanak karanténban, köztük az ápolónő férjét is, mert közeli kapcsolatban állnak az asszonnyal, így nem lehetett kizárni náluk a fertőzést.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint EP-vita lesz Magyarországról

A DK két EP-képviselője nyilvános meghallgatást szervez a magyarországi médiahelyzetről és… Tovább olvasom