Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Harminc kilométeren át száguldott a forgalommal szemben

Csaknem 30 kilométeren át száguldott a forgalommal szemben autópályán egy 60 éves nő az Egyesült Államokban anélkül, hogy észlelte volna, mit művel. Az eset Washington államban történt - az Egyesült Államok északnyugati részén.
A szembejövő autósok ugyan sorban villogtak a nőnek, aki ezt észlelte, ám nem tudta, mi bajuk vele a többieknek, és amúgy sem volt sok ideje gondolkodni a dolgon, mert eléggé lefoglalta, hogy ki tudja kerülni a vele szemben jövő autókat. Eggyel sem ütközött, ami csodába illő. Egy idő után a rendőrség a nyomába eredt, ám a nő nem engedelmeskedett a megállási parancsoknak. Végül útzárat állítottak fel, csakhogy az első nem vezetett eredményre, mert a nő az összes sávot használva száguldozott, és kikerülte a gumilyuggató tüskéket. A második tüskesor már eredményes volt. A nőt őrizetbe vették, de másnap már szabadult, mert kifizette óvadékát. Elmondása szerint semmire sem emlékezett az előző nap történéseiből. A rendőröknek úgy tűnt, hogy gyógyszerre ivott szeszes italt, és ettől tévedt tartósan a szemközti sávba - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.

Olvasóink írták

  • 1. klj-54 2012. január 17. 08:41
    „Ő legalább ittasan ment szembe!
    <moderálva offtopic>”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét tüntettek Romániában a kormány ellen

Az egészségügy privatizációja ellen tiltakozva Traian Basescu államfő lemondását követelték, és kormányellenes jelszavakat skandáltak több városban. Tovább olvasom