Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Három atomerőművet bezár Németország még ebben az évtizedben

Németország - Németország ebben az évtizedben három atomerőművet zár be az atomenergiából való gyorsított kiszállás jegyében - közölte Angela Merkel kancellár pénteken.
A német tartományi miniszterelnökökkel folytatott tárgyalásokat követően a kancellár bejelentette, hogy a jelenleg még üzemelő kilenc erőműből 2015-ben, 2017-ben és 2019-ben egyet-egyet, majd 2021-ben további három erőművet zárnak be, végül pedig az utolsó három erőműre 2022-ben kerül sor.

A kilenc még hálózatra kapcsolt erőmű hátralévő üzemidejét egyenként osztják ki, az erőművek üzemidejének 32 évre korlátozásával.

A téli áramfogyasztási csúcsok fedezésére lehetőség szerint nem vesznek igénybe atomerőműveket, hanem gáz- vagy széntüzelésű csúcserőműveket. A végső döntést a tartalék csúcserőművek kérdésében augusztusig hozza meg a kormány. Szakértők szerint hideg téli napokon 2000 megawatt hiány is felléphet, mivel ilyenkor sem napenergia, sem importkapacitás nem áll rendelkezésre.

A két legnagyobb német atomerőmű üzemeltető vállalat az RWE és az E.ON elzárkózott a döntés kommentálásától.

A kancellár kormányzó koalíciója hétfőn jelentette be az összes német atomerőmű bezárását 2022-ig a fukusimai atomkatasztrófát követően felülvizsgált atomenergetikai program keretében.

Olvasóink írták

  • 1. babar 2011. június 05. 15:05
    „Széntüzelésű csúcserőmű???!!! Ezt meg melyik zöld nagyokos találta ki?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bűnvádi eljárás indult nacionalisták ellen

Bulgária - A bolgár hatóságok bűnvádi eljárást indítottak a nacionalista Ataka párt több híve ellen,… Tovább olvasom