Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

Háromszáz fölé nőtt a vasárnapi földrengés halálos áldozatainak száma Irakban és Iránban - Fotók

A sérültek száma megközelíti a 4500-at. Több mint száz utórengés történt, köztük több meghaladta a 4-es erősséget.
A legfrissebb adatok szerint több mint 330 halálos áldozatot követelt az Irán és Irak határvidékén vasárnap éjszaka bekövetkezett, 7,3-es erősségű földrengés, és a sérültek száma megközelíti a 4500-at - közölték a hatóságok. A földrengés Iránban jóval több áldozatot követelt, mint Irakban.

Az amerikai földtani intézet (USGS) mérése szerint a rengés epicentruma Halabdzsa iraki várostól 31 kilométerre volt, s fészke kicsinek számító 23 kilométeres mélységben volt, ami hozzájárult ahhoz, hogy nagy pusztítást okozzon. A földmozgást még a Földközi-tenger partján is érezni lehetett.

Több mint száz utórengés történt, köztük több meghaladta a 4-es erősséget.

A katasztrófa leginkább Irán észak-nyugati részét, Kermánsáh tartományt sújtotta, a legnagyobb kárt elszenvedő város Szárpuli Záháb, de további 13 iráni tartományban is érezték hatását. Az országban az eddigi jelentések szerint 328-an haltak meg, és 3950 a sérültek száma.

Kermánsáhban a lakosság nagy része a mezőgazdaságból és az állattartásból él, és vályogházban lakik.

A rengés földcsuszamlásokat is előidézett Iránban, amelyek nehezítik a mentést - jelentette az iráni állami tévé. Több mint 70 ezer embernek kell szükségszállásra költöznie - közölte az iráni vörös félhold.

Irakban az északi, főleg kurdok lakta régiót sújtotta a rengés, azon belül főleg Darbandihán, Halabdzsa, Erbíl és Duhok városokat. Legkevesebb heten haltak meg, a sérültek számát pedig 535-re tette az iraki belügyminisztérium.

Sok lakos a szabadban töltötte az éjszakát mindkét országban a további rengésektől való félelmében.

A legfrissebb adatok szerint legkevesebb 207-en haltak meg a Irán és Irak határvidékét sújtó vasárnapi földrengésben - jelentették hétfő reggel hírügynökségek.


Az iráni állami tévé legfrissebb adatai szerint a halálos áldozatokon túl legalább 1686-an megsérültek a Halabdzsa iraki várostól 31 kilométerre éjszaka bekövetkezett 7,3-es erejű földmozgásban, amelyet egész Irakban és még Izraelben is lehetett érezni.

A rengés középpontja 23 kilométerrel a földfelszín alatt volt, ami kis mélységnek számít, és az ilyen rengés nagyobb kárt szokott okozni.

 
Több száz áldozatot követelt az Irán és Irak határvidékét sújtó vasárnapi földrengés
 

A legfrissebb adatok szerint legalább 146-an haltak meg a leginkább Irán és Irak határvidékét sújtó vasárnapi földrengésben - jelentették hétfő hajnalban hírügynökségek.


Az ISNA iráni hírügynökség legfrissebb adatai szerint legalább 140 ember vesztette életét és mintegy 860-an sérültek meg a vasárnap éjszaka bekövetkezett 7,3-es erejű földmozgás miatt, amelyet egész Irakban és még Izraelben is lehetett érezni.

A természeti katasztrófa az eddigi információk szerint leginkább Irán észak-nyugati részét, Kermánsáh tartományt sújtotta, ott követelte az összes iráni áldozatot.

Az első jelentések még csak néhány áldozatról szóltak, ám az idő előrehaladtával a hatóságok folyamatosan egyre magasabbra tették az elhunytak számát. Az északnyugati Kermánsáh tartomány kormányzója korábban közölte is, hogy az áldozatok pontos számát csak órák múlva tudják majd megállapítani.

Hírügynökségi jelentések szerint a 7,3-es erejű földmozgás leginkább a két ország határvidékét sújtotta, de érezni lehetett egész Irakban és még Izraelben is.

 
Az Amerikai Földtani Megfigyelő Szolgálat (USGS) által közreadott térkép az irak-iráni határvidékről, amelyet 7,3-as fokozatú földrengés rázott meg 2017. november 12-én. A földmozgás csillaggal jelölt epicentrumát a kelet-iraki Szuleimáníja várostól mintegy 100 kilométerre, Halabdzsa térségében mérték. (MTI/EPA/USGS)

Az északnyugati Kermánsáh tartomány kormányzója közölte, hogy a kormányzóságban legalább harminc ember vesztette életét, és mintegy kétszázan sérültek meg. Hozzátette, hogy az áldozatok pontos számát csak órák múlva tudják majd megállapítani.

Az iráni hatóságok nem sokkal később azonban már legalább hatvan halálos áldozatról számoltak be, a sérültek számát pedig háromszázra tették - jelentette az iráni állami televízió.

A Kermánsáh tartomány érintett részeiben lévő településeken az emberek az utcán várják ki a lehetséges utórezgéseket. Irán vidéki részein sok házat sártéglákból építenek, amelyek kevésbé képesek ellenállni egy földmozgásnak mint más építőanyag. A helyiek beszámolói szerint több kisebb utórezgés is volt.

A teheráni egyetem geofizikai intézete közölte, hogy három utórengés meghaladta a 4,3-as erősséget is. A TASZSZ orosz hírügynökség közlése szerint az utóbbi három órában 12 utórengés történt, amelyek a Richter-skála szerint 3,6 - 4,7 közötti erősségűek voltak.

Az iraki Kurdisztán fővárosában, Erbílben legalább egy ember vesztette életét, és mintegy 50-en megsérültek. Az észak-iraki térségben összesen legalább négyen haltak meg, és több mint százan megsérültek.

A földrengés az iraki Szuleimáníja kormányzóságbeli Darbandikhán városban okozta a legnagyobb pusztítást, ott négyen haltak meg és több mint harmincan szenvedtek sérüléseket.

A katasztrófa következményeiről egyelőre kevés információ van, de félő, hogy az áldozatok száma és a kár mértéke nőni fog.

A földmozgás Törökországban is érezhető volt, de ott nem érkeztek hírek áldozatokról.
    
Hétfőre virradóra a világ más tájain is rázkódott a föld. Japántól 351 kilométerre egy 5,8-as erejű földrengést, míg Costa Rica partjaitól 16 kilométere egy 6,5-ös erősségű földmozgást mértek.
Japánban nem okozott károkat a földrengés. Costa Rica esetében egyelőre nem tudni, hogy voltak-e komolyabb károk, de cunamiriadót nem rendeltek el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezt az ugrást nem élte túl 52 éves extrémsportoló

Ezt az ugrást nem élte túl 52 éves extrémsportoló
A kétszeres világbajnok ejtőernyős szombaton halt meg, azután, hogy szárnyas repülőruhában leugrott… Tovább olvasom