Délmagyar logó

2018. 09. 26. szerda - Jusztina 6°C | 16°C Még több cikk.

Hatalmas robbanás volt egy török városban, 27-en meghaltak

Feltehetően terrorcselekmény történt. A település a szíriai határ közelében van. A határ túloldalán található Kobanit is robbanás rázta meg.
Feltehetően az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoport egy öngyilkos merénylője hajtott végre robbantást hétfőn délelőtt egy török városban a szíriai határ közelében. A török belügyminisztérium nyilatkozata szerint legalább 30-an meghaltak és mintegy százan megsebesültek a támadásban, amelyet a török államfő terrorcselekménynek minősített.

A helyszín, a Törökország délkeleti részén fekvő Suruc városa - amelyet zömmel kurdok laknak - mindössze 10 kilométerre van a szíriai belháborútól sokat szenvedett szíriai határvárostól, Kobanitól. Surucban működik a legnagyobb törökországi menekülttábor is. Törökországba közel kétmillió szíriai menekült a harcok elől.

A robbantás egy kulturális központ előtt történt. A központban a Szocialista Ifjúsági Szövetség nevű szervezet háromszáz tagja gyűlt össze, hogy előkészítse utazását Kobaniba. A szervezet az Iszlám Állam és a kurdok közötti harcok sújtotta város újjáépítésében akar segédkezni. (Kobanit a kurdok visszafoglalták az IÁ-tól, ami az utóbbiak egyik súlyos vereségének számít.)

Suruci tisztségviselők szerint a robbantást öngyilkos merénylő követhette el. A sebesültek kórházba szállításában civilek is segítettek, a kórház sürgős véradásra szólította fel a lakosságot. Egy helyi vezető szerint húsz sebesült állapota válságos.

Ahmet Davutoglu kormányfő sajtótájékoztatóján kijelentette: az elsődleges értesülések szerint a robbanás öngyilkos merénylet eredménye volt, és feltehetően az Iszlám Állam követte el, de korai még végleges következtetéseket levonni. Hozzátette: a tettest még nem azonosították.

Több török tömegtájékoztatási eszköz is tudni vélte, hogy a robbantást egy húszas évei elején járó nő követte el.

Davutoglu bejelentette, hogy folytatják katonai erősítés küldését a szíriai határra. A határ térségében állomásozó egységek létszámának növelését Ankara néhány hete kezdte meg.

Recep Tayyip Erdogan török államfő elítélte és terrorcselekménynek minősítette a támadást.

"Gyászban vagyunk egy terrorcselekmény miatt (...) népem nevében átkozom és elítélem ennek az erőszaknak az elkövetőit" - hangsúlyozta az Észak-Nicosiában tartózkodó Erdogan, az észak-ciprusi vezetővel tartott közös sajtótájékoztatón, amelyet a TRT török állami televízió élőben közvetített. A török államfő egy hivatalos látogatás keretében kereste fel Ciprus északi - Törökország által 1974-ben elfoglalt - részét.

A robbanást elítélte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, az orosz elnök és a washingtoni Fehér Ház is. Vlagyimir Putyin barbár tettnek nevezte a támadást, és a terrorizmus elleni aktív egyeztetésre szólította fel a nemzetközi közösséget. Josh Earnest fehér házi szóvivő határozottan elítélte az "aljas merényletet".

Hétfőn robbanás történt Kobaniban is, két kurd harcos halálát okozva. A detonáció okáról különböző információk láttak napvilágot. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet azt közölte, hogy a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen egy öngyilkos merénylő autóba rejtett pokolgéppel hajtott végre támadást. Az YPG egyik szóvivője szerint viszont az Iszlám Állam által hátrahagyott lőszerek megsemmisítése közben következett be több detonáció.

A suruci merénylet elkövetését eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára. Ha bebizonyosodik, hogy valóban az IÁ követette el a robbantást, az a szélsőséges iszlamista csoport törökországi hadjáratának fokozódásáról tanúskodna. A hétfői valószínűleg nem az IÁ első törökországi merénylete, de a legsúlyosabb. Januárban egy, az IÁ-val feltehetően kapcsolatban álló női öngyilkos merénylő Isztambul turisták látogatta negyedében robbantotta fel magát, egy rendőr meghalt, a társa pedig megsebesült.

Korábban írtuk:

Robbanás történt hétfőn délelőtt egy török városban a szíriai határ közelében. A török belügyminisztérium nyilatkozata szerint 27-en meghaltak és mintegy százan megsebesültek a detonáció miatt. A nap folyamán a határ túloldalán található Kobanit is robbanás rázta meg.

A Törökország délkeleti részén, Suruc városában történt incidens feltehetően terrorcselekmény volt. A település - amelyet zömmel kurdok laknak - mindössze 10 kilométerre van a szíriai belháborútól sokat szenvedett szíriai határvárostól, Kobanitól. A robbanás egy kulturális központ előtt történt.

A központban a Szocialista Ifjúsági Szövetség nevű szervezet háromszáz tagja gyűlt össze, hogy előkészítse utazását Kobaniba. A szervezet az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoport és a kurdok közötti harcok sújtotta város újjáépítésében akar segédkezni. (Kobanit a kurdok visszafoglalták az IÁ-tól, ami az utóbbiak egyik súlyos vereségének számít.)

1
Újságpapírral letakart holttestek egy feltehetően terroristák által egy kulturális központ előtt elkövetett robbantás után a szíriai határhoz közel fekvő délkelet-törökországi városban, Surucban 2015. július 20-án.
Fotó: MTI/AP

Suruci tisztségviselők szerint a robbantást öngyilkos merénylő követhette el. A sebesültek kórházba szállításában a civilek is segítettek. Az érintett kórház sürgős véradásra szólította fel a lakosságot. Más részletek a történtekről egyelőre nem ismertek.

A hétfői nap folyamán robbanás történt Kobaniban is, ez két kurd harcos halálát okozta. A detonáció okáról különböző információk láttak napvilágot.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet azt közölte, hogy a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen egy öngyilkos merénylő autóba rejtett pokolgéppel hajtott végre támadást. Az YPG egyik szóvivője szerint viszont az Iszlám Állam által hátrahagyott lőszerek megsemmisítése közben következett be több detonáció.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bekérették a magyar nagykövetet Ukrajnában

Az ukrán külügyminisztérium közleménye szerint Lázár János példátlan kijelentéseket tett a magyar… Tovább olvasom