Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Hivatalos adat szerint 900-an haltak meg Japánban

A japán rendőrség legfrissebb hivatalos adatai szerint 900 ember halálát állapították meg a pusztító pénteki földrengés után, az eltűntek száma 1600, és több százan megsebesültek.

Az áldozatok között most már a mentési munkálatokban részt vevők is vannak - szombaton két rendőr vesztette életét Mijagi prefektúrában. Ötvenöt társukkal megszakadt a kapcsolat, s egyelőre nem tudni, mi történt velük.

Kan Naoto miniszterelnök bejelentette, hogy 50 ezer katona is csatlakozik a mentési munkálatokhoz, amelyek még nem kezdődtek meg a földrengés által legerősebben sújtott területeken, ahol újabb erős rengésektől és szökőártól tartanak.

A Baptista Szeretetszolgálatnak a mentésben részt venni akaró munkatársai szombat hajnalban megérkeztek Tokióba. Jelenleg arra várnak, hogy találkozzanak a RESCUE 24 globális mentőcsapat amerikai tagjaival. Mivel a japán kormány egyelőre csak Ausztráliától, az Egyesült Államoktól, Dél-Koreától és Új-Zélandtól kért külföldi segítséget, a Baptista Szeretetszolgálat készenléti csoportjának kiutazására nincs szükség.

Földrengés és cunami Japánban. Fotó: MTI (galéria)

A katasztrófa sújtotta öt japán prefektúrában 1350 ideiglenes menedékhelyet hoztak létre, amelyek több mint 210 ezer embert fogadtak be. Több mint egymillió, zömében az ország északkeleti részén lévő háztartásban nincs víz.

Fennakadások vannak az élelmiszerellátásban is. A 2100 kilométer hosszú, cunami sújtotta keleti partvidék szupermarketek előtt hosszú sorok állnak, s a a benzinkutakat is elárasztották a tankolni akarók gépkocsijai.

Tokióban szombaton helyreállt a vonatközlekedés, amelynek hiánya miatt pénteken tízezrek nem tudtak hazatérni a munkából. Számukra a városházán, kormányhivatalokban és egyetemek területén ideiglenes szállást alakítottak ki, de sokan huszonnégy órán át nyitva tartó presszókban, szállodákban, vagy a munkahelyükön töltötték az éjszakát.

Olvasóink írták

  • 3. FEFE 2011. március 12. 16:17
    „Ezek a Japánok ha az újjá építést nem az alkotmányuk újra írásával kezdik meg akkor az zsákutca.”
  • 2. keiner 2011. március 12. 12:49
    „Az elsö német mentöcsapat már ott van.”
  • 1. FEFE 2011. március 12. 11:56
    „Viktor! Figyeld a Japánokat. Hogyan kell egy országot romokból a káoszból feltámasztani, összekovácsolni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb házi videók a japán földrengésről

Többen is videóztak Japánban a pénteki földrengés idején irodákban, otthonokban vagy az utcákon. Tovább olvasom