Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső 17°C | 27°C Még több cikk.

Hondurasban helyreállították az alkotmányos alapjogokat

Honduras - A puccsista hondurasi vezetés hétfőn helyreállította az alkotmányos szabadságjogok, köztük a gyülekezési jog múlt héten felfüggesztett gyakorlását.
Az ország tény szerinti vezetője, Roberto Micheletti ezt egy sajtótájékoztatón jelentette be Tegucigalpában. A korlátozó rendelkezéseket teljes mértékben eltörölték - mondta.

Miceheletti nemzetközi nyomás alá került a kivételes intézkedések miatt. Többek között az Amerikai Államok Szervezete és az Egyesült Államok kormánya is bírálta a politikai jogok gyakorlását felfüggesztő rendeletet.

Manuel Zelaya, a hatalomból eltávolított hondurasi elnök vasárnap egy nyilatkozatában jelezte, hogy csak abban az esetben hajlandó tárgyalni a hatalom tényleges birtokosaival, ha helyreállítják az alkotmányos alapjogokat a közép-amerikai országban, illetve megszüntetik a neki menedéket adó brazil nagykövetség zárlatát.

A Roberto Micheletti vezette átmeneti kormány szeptember 27-én jelentette be, hogy felfüggeszt egy sor alkotmányos szabadságjogot, köztük a gyülekezési jog gyakorlását. Ezen túlmenően a hatóságok elhallgattatták két Zelaya-párti médiumot, a Radio Globo rádióadót és a 36-os csatorna nevű tv-állomást.

A most visszavont korlátozó rendelkezés szerint a hatóságok felléphettek a nem engedélyezett gyűlések ellen, letartóztathattak gyanúsnak ítélt személyeket, és átmeneti időre elnémíthatták azokat a médiumokat, amelyek "támadták a békét és a rendet". Az intézkedés válasz az elnöki tisztségből három hónapja eltávolított Manuel Zelaya felhívására, amelyben "lázadásra" szólította fel híveit - közölte az intézkedések bevezetésekor az átmeneti kormány.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több száz új lakást építenek Ciszjordániában

Izrael - Több száz új lakás építése folyik az Izrael által megszállva tartott Ciszjordániában a… Tovább olvasom