Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Húsz évet kaphat az Iszlám Államot pártoló menekült

A férfi pénzzel is próbálta támogatni a szélsőségeseket, és arra készült, hogy a közel-keleti területeken szerez kiképzést.
Akár 20 év  börtönbüntetést is kaphat az az Egyesült Államokban élő iraki  menekült, aki hétfőn a houstoni szövetségi bíróság előtt bűnösnek vallotta magát, mert megpróbált csatlakozni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez - közölte az ügyészség.     
   
A 24 éves Omar Farádzs Szaíd al-Hardán pénzzel is próbálta  támogatni a szélsőségeseket, és arra készült, hogy az Iszlám Állam  által uralt közel-keleti területeken szerez kiképzést. Ügyében januárban 17-én várható ítélet.   
   
Hardán 2014-ben került a szövetségi nyomozók látókörébe, miután kapcsolatba lépett egy, a szíriai an-Nuszra Fronthoz köthető  kaliforniai férfivel. Hardán állítólag egyedül tanult meg pokolgépet készíteni, és erre utaló bizonyítékokat találtak is nála.    
   
A férfi menekültként érkezett Irakból az Egyesült Államokba  2009-ben, korábban jordániai és iraki menekülttáborok lakója volt. Hardán állandó letelepedési engedélyt kapott az Egyesült Államokban.   
   
A közel-keleti menekültek befogadásának kérdése megosztja az  amerikai közvéleményt, és a novemberi elnökválasztás jelöltjei is  különböző álláspontot képviselnek a témában. Hillary Clinton demokrata elnökjelölt megnyitná az Egyesült Államok kapuit a szíriai menekültek előtt, és Barack Obama amerikai elnökhöz  hasonlóan azt vallja, hogy Washington rendelkezik az  átvilágításukhoz szükséges eszközökkel. Ezzel szemben Donald Trump republikánus jelölt ellenzi befogadásukat, és a muszlim bevándorlók  szokásosnál alaposabb ellenőrzését követeli.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szupersztárok rendeztek gálaestet Hillary Clintonnak

Szupersztárok rendeztek gálaestet Hillary Clintonnak
A New York-i adománygyűjtő gálaest műsorvezetője Billy Crystal volt. Tovább olvasom