Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Húsz hirosimai bombával ért fel az orosz meteor - fotók

Legalább hússzor több energia szabadult fel az Oroszországban pénteken becsapódott meteorit felrobbanásakor, mint a hirosimai atombomba felrobbanásakor - közölte pénteken az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
A NASA pénteken közölt számításai szerint a meteorit széthullásakor tapasztalt robbanás ereje egy 300-500 kilotonnás atomtöltet robbanóerejének felelt meg. A bolidának nevezett égitest - rendkívül erős fényű, tűzgömbszerű meteor - mintegy 15 méter átmérőjű volt, óránkénti 64 ezer kilométeres sebességgel hatolt be a légkörbe, és 19-24 kilométeres magasságban hullott darabokra hatalmas robbanás kíséretében. A meteorit 480 kilométeres csíkot hagyott maga után az égbolton - közölte az amerikai űrkutatási hivatal.

Bill Cooke NASA-szakértő is úgy véli, hogy a cseljabinszki meteorit megjelenése nincs összefüggésben a 2012 DA 14 katalógusjelű, 46 méter átmérőjű aszteroidával, amely péntek késő éjszaka rekordközelségben, 27,6 ezer kilométernyire haladt el a Föld mellett. Cooke szerint a cseljabinszki meteorit a Mars és a Jupiter bolygópályája közötti aszteroidaövből vált le, és az 1908-ben becsapódott tunguszkai meteorit óta a legnagyobb ilyen jellegű égitest volt, amely a Föld légkörébe hatolt. Az ilyen égitestek "érkezését" rendkívül nehéz megjósolni - tette hozzá a NASA-kutató.

A Csebarkul tó jege a becsapódás után

Cseljabinszk környékén közben folytatódik a károk felmérése, újabb és újabb adatok kerülnek napvilágra a természeti jelenség okozta károkról. Mihail Jurjevics, a cseljabinszi megye vezetője közölte szombaton, hogy mintegy százezer háztartásban okozott károkat a meteorit becsapódása, és szombat reggelre a kitört ablakok közel harmadát már helyrehozták. Jurjevics szerint a hét végéig az összes kitört ablakot megjavítják, kivéve a szovjet időkben készített színes ablakbetéteket. A megyei vezető "kacsának" nevezte a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint egyesek maguk rongálták meg otthonuk ablakait abban a reményben, hogy kártérítést kapjanak, és lecseréljék fából készült nyílászáróikat jobb minőségű műanyagkeretesekre.

A Cseljabinszki megyében még 50 embert ápolnak kórházban, köztük 13 gyereket. Orvosok szerint állapotuk kielégítő. Gyakorlatilag mindnyájukat ablaküvegszilánkok sebesítették meg, de néhányan az átélt stressz miatt kerültek kórházba.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumában közölték szombaton, hogy búvárok kutatták át a Cseljabinszki megyében található Csebarkul-tavat - ahol feltételezések szerint becsapódott a széthullott meteorit egyik darabja -, de nem találtak semmit. Vlagyimir Pucskov, a tárca egyik illetékese szerint más helyeken is kutatnak a cseljabinszki meteorit darabjai után. A helyi lakosok elmondásából ítélve még három olyan hely lehet, ahová meteoritdarabok hullottak.

A tisztiorvosi szolgálat méréseket végzett a tónál, de nem észlelt megnövekedett béta- vagy gammasugárzást. A tó vizét is vizsgálatnak vetik alá.

Pucskov azt ígérte, hogy a nap folyamán felmérik, mely épületek váltak veszélyessé a robbanás következtében. A károk szerinte meghaladják a négyszázmillió rubelt (az első becslések egymilliárd rubelről, vagyis hétmilliárd forintról szóltak). A károk felszámolásában több mint ezer önkéntes vesz részt.

Olvasóink írták

  • 10. queenmargareth1 2013. február 16. 16:56
    „jaj, ha most az jön, hogy a pápa lemondása miatt van...”
  • 9. 3évesférfi 2013. február 16. 14:09
    „8. lukrecia: Csak mert semmi értelme annak, amit írtál: "Carpe diem jelenség, --- amit gyerekkori fantasztikus regényekben olvastam mára valóság. Már csak az a kérdés létezik e olyan bolygó melyiken nincs élet???"
    Aha, napokkal korábban szétlőttek egy "meteorit-t" és most az ért földet. Honnan szeded ezeket? Úljvilágtudat? :DDDD”
  • 8. lukrecia 2013. február 16. 13:07
    „5: Ááááááááá fogalmam sincs mire mondjuk ezt. Életmód:)) Valamikor egyik kedvenc együttesem volt, --nem néztem akkor sem utána a szó jelentésének:))
    Más : Lehetséges, hogy titkos katonai küldetésben, már napokkal előtte szétlőttek egy másik egyenesen a Földnek tartó meteorit-t ??? Már csak tudományos kísérletként is nagy kihívás lett volna. Szerintem kötelező gyakorlat!!! Amit meg is tettek, csak nem beszélnek róla, és annak szétrobbant nagyobb darabjai értek földet orosz területen.”
  • 7. joy 2013. február 16. 12:48
    „Lepotyta magát egy kődarab.
    Előfordul naponta, csak ez épp csuklósbusznyi volt, de még a levegőben szanahullott formás pukk kíséretében.
    Hogy nem vették észre a csillagészek sokszáz-ezer kilométerről?
    Sokan a sarkon 10 m-re bekanyarodó buszt sem veszik észre fényes nappal, sem éjszaka kivilágítva!
    A meteorit meg ki sincs világítva, pedig az űr feneketlen mély és sötét.
    /Talán föl kellene küldeni néhány villanyrendőrt a kivilágítatlanul közlekedő biciklis meteoritok bírságolására./

    Carpe diem?
    Nem, jelenség: életmód.
    Az egyetlen, mi elfogadható, amiként gondolkodó ember élhet, minden más hazugság-ábrándozás.”
  • 6. jozko 2013. február 16. 12:43
    „2. uborka:
    Csak egy kis adalék "fejszámoláshoz".

    A Föld és a Mars egymástól mért /változó/ távolsága kb. 50-100 millió kilóméter / ellipszis pályákon "keringünk"
    a Nap körül/.
    Jó pár év eltelhetett azóta, hogy ez a meteorit "elszabadult".
    Nem lehet könnyű /sőt egyáltalán megvalósítható/ ezek mozgásáról "naprakész" térképet vezetni...
    Ráadásul van ezen kívül is jó néhány.
    Azt mondod erre, hogy "Isten kezében vagyunk! " ?
    Van bene valami!”
  • 5. 3évesférfi 2013. február 16. 12:08
    „3. lukrecia: Tisztában vagy a Carpe diem kifejezés jelentésével?”
  • 4. 3évesférfi 2013. február 16. 12:06
    „2. uborka: Ki mondta, hogy üstökös volt, te észlény? Ha egy kicsit is értenél a témához tudnád, hogy ennyire kisméretű meteorokat nincs kapacitás egyenként figyelni. Nincs az a pénz, ami ezt lehetővé tenné. De csak tegyél tizenöt felkiáltójelet minden mondatodhoz, úgy okosabbnek tűnsz. Nem.”
  • 3. lukrecia 2013. február 16. 11:50
    „http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/01/oroszorszag-felszolitotta-obamat.html#.UR9iPPJS6zk
    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/01/300-millio-eves-gepet-talaltak.html#.UR9ihPJS6zk
    Az "idegenek " közöttünk járnak--- vagy csak mi vagyunk az idegenek a FÖLD nevű bolygón???
    Carpe diem jelenség, --- amit gyerekkori fantasztikus regényekben olvastam mára valóság. Már csak az a kérdés létezik e olyan bolygó melyiken nincs élet??? DNS mint űreszköz? Az egyházak tönkremennek??,”
  • 2. uborka 2013. február 16. 11:36
    „Érdekes?? Mindent,már hónapokkal előtte tudnak, vagy nem?????? Hallgatott mindenki róla, én nem hiszem, hogy üstökös lett volna !!!!!!”
  • 1. jozko 2013. február 16. 11:07
    „64 000 kilóméteres óránkénti sebesség nem semmi - kérdés, mennyire volt pontos a mérés.
    Kb ekkora szökési sebességgel "szabadon átjárhat" a Nap-rendszeren egy természetes vagy mesterséges égitest.
    Szerencsésnek mondható, hogy a meteor a magas légkörben robbant fel - ha egyben csapódik be a városba /aminek lakossága mintegy egymillió fő/- hatalmas katasztrófát okozott volna.

    Emlékezetem szerint jó 100 kilóméterre a várostól van egy nagyobbacska nukleáris létesítmény.
    Annak a sérülése is komoly károkat okozhatott volna - mondjuk Csernobilhoz hasonlót.
    Szerencsére nem így történt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állítólag Kubában is felrobbant egy meteorit

Kuba középső részén is felrobbant állítólag egy meteorit - legalábbis ezt jelentette a kubai média… Tovább olvasom