Délmagyar logó

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 14°C | 25°C Még több cikk.

II. János Pál söröző: boldoggá avatás miatt zárva

Róma – A fiatalok lesznek a főszereplői II. János Pál boldoggá avatásának. A Karol Wojtyla huszonhét éves pápasága alatt felnőtt pápafiúk az első sorban lesznek a Szent Péter téri szertartáson.
A magukat Papa boysnak nevező pápafiúk a kétezerben Rómában rendezett ifjúsági világtalálkozón alakultak meg, és attól kezdve mindenhova elkísérték a világjáró pápát. II. János Pál utolsó óráiban a Szent Péter téren imádkoztak, és a boldoggá avatásán is ugyanitt lesznek.

„Karizmatikus személy volt, minden tekintet rá szegeződött, mégis amikor veled szemben állt, érezted, hogy számára te vagy a fontos" – emlékezett a pápafiúk elnöke, a 39 éves Daniele Venturi. Elmondta, hogy a II. János Pál halálakor – 2005. április 2-án – jelen levő fiatalok tizennyolcezer üzenetet hagytak a Szent Péter téren. Ezekből ezerötszáz olvasható a boldoggá avatásra megjelent Ciao Papa! (Szia Pápa!) című könyvben.

A boldoggá avatásra már tizenkétezer olasz és külföldi pápafiú érkezett Rómába. A város utcáit ellepte a fiatalok és gyerekek színes és vidám tömege. A pápafiúk átlagéletkora tizennyolc év: közöttük vannak azok, akik II. János Pál pápasága alatt nőttek fel, azok, akik halálakor még gyerekek voltak és azok, akik 2005 után születtek és a János Pál nevet kapták, de van hetven év feletti Papa boy is. XVI. Benedek pápát is kísérik: minden szerdai audiencián a Vatikánban vannak.

Zarándokok Rómában - az örök város készen áll II. János Pál pápa boldoggá avatására. Fotó: MTI (galéria)

„II. János Pál boldoggá avatása számunkra ünnep. A szentmisén azt fogjuk skandálni, hogy Wojtylát avassák rögtön szentté" – hangoztatta Venturi. Hozzátette: a szertartáson résztvevő milliós tömegből mindenki szent lesz, mivel ott van, átéli és el is meséli majd az élményt. „Ha csak arra jó, hogy elgondolkodnak és eggyel kevesebb mobiltelefon vásárolnak, már megérte" – fogalmazott.

Ünnepelnek a II. János Pálról elnevezett, tavaly nyitott római katolikus sörözőben is, ahova az alkalomra öt láda cseh sör érkezett a pilseni püspök áldásával. A pub szombatra és vasárnapra lehúzta rolóit „Boldoggá avatás miatt zárva!" feliratú táblával.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Töltést emelnek a fukusimai atomerőműnél

A tervek szerint töltést emelnek a március 11-i földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai erőmű közelében. Tovább olvasom