Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

IMF kölcsönről tárgyal Ukrajna

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői augusztus 29-én Kijevbe utaznak egy hétre, hogy tárgyaljanak a felfüggesztett 15 milliárd dolláros program újraindításáról, ezzel fordulat állhat be az IMF és Ukrajna hűvös viszonyában.
Február óta nem járt IMF-küldöttség Kijevben, amivel kapcsolatban Max Alier, az IMF országképviselője május közepén azt mondta, hogy ez mindaddig nem is várható, amíg a beígért reformokat nem hajtják végre.

Az IMF márciusban állította le a tavaly júliusban indított 15 milliárd dolláros ukrán programját, mert az ország kormánya elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a nők nyugdíjkorhatárának 55 évről 60 évre történő felemelését, és a lakossági gázár 50 százalékos emelését.

Miután a kormány nem hajtotta végre a beígért nyugdíjreformot, és a gázár emelését, az IMF márciusban leállította a program 1,6 milliárd dolláros esedékes részletének átutalását és azóta sem folyósított.

Májusban már az ukrán jegybank is sürgette a kormányt, hogy vegye fel a kapcsolatot az IMF-fel, mert ellenkező esetben alacsonyabb szintre kerülhet az ország hitelminősítése.

A kormány végül is beadta derekát, a parlament elé terjesztette nyugdíjreform tervezetét, amit a törvényhozás már jóváhagyott júliusban. A kijevi kormány ígéretet tett továbbá arra, hogy hamarosan megoldja a gázár kérdését is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét elutatították Julija Timosenko szabadlábra helyezését

A kijevi Pecserszki kerületi bíróság csütörtökön is elutasította a védelem kérését. Tovább olvasom