Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Influenza: 6. haláleset az USA-ban, Japánban is terjed

Hétfőre virradóra meghalt az a New York-i tanár, Mitchell Wiener, aki már napok óta volt kritikus állapotban az új H1N1-es influenza miatt. Japánban száguld a járvány.
Az 55-éves iskolai igazgatóhelyettesen egy kísérleti gyógyszert is bevetettek, de ez sem segített - jelentette be az a kórház, ahol szerda óta kezelték.

Ezzel az Egyesült Államokban 6-ra emelkedett az új H1N1-es influenza halálos áldozatainak száma.

Közben a nagyváros hatóságai bejelentették, hogy újabb 5 iskolában rendeltek el tanítási szünetet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) még vasárnap reggeli összesítése szerint a világ 39 országában összesen 8.480 bizonyított fertőzés történt. Az esetek több mint fele, 55 százaléka jut az Egyesült Államokra.

Japánban száguld a járvány - a fertőzés már belföldi

Japánban mindössze szombaton állapították meg az első bizonyított hazai H1N1-es influenzafertőzést, amely nem hozható összefüggésbe Amerikával, de hétfő reggelre a szám már 129-re ugrott. Sőt, az egészségügyi hatóságok feltételezése szerint már több száz ember a kapta el a fertőzést.

A fertőzés gyorsan terjed Kobe és Oszaka sűrűn lakott nagyvárosi környékén.

A japán járvány miatt nő az esélye annak, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) deklarálja a világjárvány kitörését.

Japán szakértők szerint a vírus terjedését egy gimnáziumi röplabdabajnokság gyorsíthatta fel, ezen oszakai és kobei gimnáziumi csapatok találkoztak, és már a meccsek után több játékos és edző belázasodott.

Hétfőn válságtanácskozást tartott a japán kormány. Utána Aszo Taro miniszterelnök nyugalomra intette a lakosságot, azzal érvelve, hogy a betegek többsége gyorsan felépül, ha idejében megfelelő kezelést kap.

Abban a kobei gimnáziumban, amelyben az első nem külföldről behurcolt fertőzés történt, szünetel a tanítás. A tanárok egyenként érdeklődnek telefonon minden diák egészségi állapotáról.

Az érintett körzetben 2 ezer tanintézetet és óvodát zártak be ideiglenesen hétfőtől kezdve.

Tokióban - amely 36 millió lakosával a világ legnagyobb városi agglomerációja - még nem jelentettek megbetegedést.

Japán 4 legelső fertőzését május elején állapították meg, mind a négy személy Amerikából tért haza.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megölték a tamil tigrisek vezetőjét

Velupillai Prabhakaranra, a tamil lázadók vezetője két segítőjével egy mentőautóba bújva próbált meg… Tovább olvasom