Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Intézeti gyerekekkel dolgoztatott a Swarovski

Az 1960-as években 15-18 éves lányokat dolgoztattak ingyen napi 10 órában.
Intézeti gondozásban lévő fiatal lányokkal dolgoztatott az 1960-as évek végén a Swarovski osztrák ékszergyártó vállalat - írta egy szerdai osztrák napilap.

A tiroli Schwazban működő St. Martin nevelőintézetben 15-18 éves lányoknak napi mintegy tíz órában kellett kristályokat erősíteniük egy előkészített sablonra - írta a Kurier egykori növendékek beszámolói alapján. Az egyik visszaemlékezés szerint munkájukért "legfeljebb néhány Groschent" (a korábbi osztrák fizetőeszköz, a Schilling századrésze) kaptak, mások nem emlékeztek rá, hogy pénzt kaptak volna. Az egyik egykori növendék szerint 20-25 lánynak kellett a kötelező munkát végeznie.

A cég szóvivője a Kurierral azt közölte, hogy az archívumokban nem találtak erre utaló iratokat. "Ha a Swarovski egy gyermekotthonban gyártatott valamit, akkor azt biztosan abban a hiszemben tette, hogy a gyerekekhez kerül a pénz" - mondta a szóvivő.

A cikk szerint a St. Martin növendékeivel katonai ingeket és alsóneműket is mosattak és vasaltattak.

Az osztrák nyilvánosságban az elmúlt két évben visszatérően foglalkoztak az árvaházakban és nevelőintézetekben a korábbi évtizedekben történt lelki, fizikai, illetve szexuális bántalmazásokkal és más visszaélésekkel. A St. Martin intézet neve ebben az összefüggésben korábban is szerepelt a sajtóban, miután egy ma 68 éves egykori növendékének állami kártérítést ítéltek meg, mert a nevelőotthonban szexuális erőszak áldozata volt és mert kényszermunkát kellett végeznie az intézetben.

Olvasóink írták

  • 1. Mike3 2012. augusztus 15. 15:18
    „hamarosan kezdődik!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

67 éve szabadult fel Japán a gyarmatosítók alól

A japán kormány két tagja felkereste a Jaszukuni-szentélyt. Japán és szomszédai között a… Tovább olvasom